Estimated read time 3 min read
Nekünk bejött

Egy mini Micro, 3:1-ben

A címből elsőre arra következtethetnénk, hogy most egy mikrohullámú sütő tesztje fog következni. Azt is fogunk tesztelni, de ez most nem az. Folytatjuk a roller teszt sorozatunkat.   Ezúttal a  Micro Mini-t volt szerencsénk kipróbálni. Az egytől öt éves korig használható szuper járgányra a legfiatalabb stábtagunkat, a 20 hónapos Krisztiánt ültettük rá. Ez a svájci mintára készült innováció három az egyben: áll egy háromkerekű talpazatból, egy kétéves korig használható kör markolatú kormányból, amire egy ülést is fel tudunk szerelni, és annak magasságát két féle beállítási móddal változtathatjuk, valamint egy ún. „T” [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Műszaki

Gyerekkorunk álomautója – pedálos Moszkvics

Ismerős a látvány, amikor meglett negyvenes apukák ellágyulva toporognak egy régi, guruló fémdoboz előtt? Nem? Pedig egy pedálos Moszkvics könnyen képes hasonló transzba ejteni a gyerekkorból már rég felocsúdott felnőtteket. Olvass tovább és tudd meg, honnan indult a lábbal hajtható autó hódító útjára és mi van velük manapság! Kevés menőbb dolog létezett a nyolcvanas években, mint a pedálos Moszkvics. Gyerekek százezreinek álma volt, hogy egyszer a karácsonyfa alatt találja majd a szovjet játékipar egyik dicső darabját. Persze a rendszerváltás gyermekei már az elektromos dzsipek/kisautók után sóvárogtak, ami talán annyira nem is [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Egészség

Lord Optika

„Aki jól lát, az előre lát. A látás művészete – az élet művészete.” (Hioszi Tatiosz)   A mai számítógépes világban egyre többen ülnek órákat a monitor előtt. Nagyon fontos, hogy aki szemüveget használ a legjobb, és a legmegfelelőbb szemüveget használja. Megtaláltuk a számunkra legjobb optikát, és gyorsan be is mutatjuk Nektek.   Ma már a  szemüveg nem csak az éles látás eszköze, hanem a divat egyik elhanyagolhatatlan szegmense. A szemüveg öltöztet, a szemüveg megváltoztatja arcunkat, és a legtöbb esetben határozottságot, biztonságot sugároz. Nem mindegy hát, hogy milyen ötletekkel, és gondolatokkal próbálunk szemüveget vásárolni. [tovább…]

Estimated read time 1 min read
Sztár teszt

Világhírű Magyar sportolók is segítettek a tesztben

Futurer elektromos roller forgatáson mondták el véleményüket sportolóink.   Elsőre igent mondott nekünk Gerencsér Olivér Flyboard Magyar bajnok.   Szintén Bunyós Pityu is, aki az egyedüli Magyar, aki szembeszállt Lenox Lewis, és Mike Tyson világhírű sportolókkal. És nem utolsó sorban a legeredményesebb hazai autóversenyzőnk Kiss Norbi, aki Európa bajnok kamionversenyző, és az idei EB versenyt is magasan vezeti. Az Ő véleményükre voltunk kíváncsiak, és készítettünk egy kis filmet is. Reméljük hamarosan találkozunk ismét, és egy újabb érdekességet mutathatunk be!  

Estimated read time 3 min read
Konyha Megkóstoltuk Otthon

Töltött mini kürtőskalács

Nem csak a nagy kürtős, a kürtős! Nekiláttunk a kicsit is elkészíteni.   Akinek nincs lehetősége szabadban faszénnel kürtőskalácsot készíteni, azoknak jó hírrel szolgálhatunk. A mini kürtős nem alapjaiban, és nem is jellegében változtatja meg az erdélyi kürtőskalács hagyományait, inkább továbbgondolva praktikussá téve bárki örömét lelheti benne. Ezért gondoltuk úgy, hogy kedveskedünk a „nagy” kürtős kistestvérét is elkészíteni. Előző tesztünket itt olvashatod!  Hozzávalók: 1 kg liszt 15 dkg cukor 15 dkg vaj 1 csomag vaniliás cukor 1 kávéskanál só 0,5 l tej 2 tojás étolaj A töltelék hozzávalói: 1 csomag főzős puding [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Utazás

Szentesi Üdülőközpont

Strandtesztünk nem áll meg, ezért most a Szentesi Üdülőközpont strandját vettük szemügyre. [ew_style_box stype=”gray”]Strand teszt[/ew_style_box] Az ország középpontja felé haladva találtunk rá a Kurca mellett fekvő festőien szép környezet kellős közepén található fürdő, és szabadidő parkra.   Már Szentes gyönyörűen ápolt utcái, és szép főtere is sejtetni vélte számunkra, hogy a strand környéke is e-képen szép lesz. Nem tévedtünk. Nézzétek meg képgalériánkat! Hatalmas zöld terület, és az azt körbeölelő hatalmas liget teszi lenyűgözővé. A strand területén találtunk masszázst és halpedikűrt is, de még sport boltot is, ahol vehetünk fürdőruhát, ha nem [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Utazás

Nyári bobpálya Sopronban

Szkevi Athina A Bécsi dombon található soproni bobpálya jó szórakozást kínál minden korosztálynak. Még azoknak is (például nekem), akiknek fenntartásaik vannak az ilyen adrenalin növelő tevékenységekkel kapcsolatban.  Miután az előre küldött felderítő csapat vidáman tért vissza és veszélytelennek minősítette a lecsúszást, mi is nekivágtunk a kisfiammal.   Az ingyenes és őrzött autóparkolóból pár perc kellemes erdei séta után érkeztünk meg a pályához, ahol még mielőtt bobozni kezdtünk volna, jó pár percre megálltunk, mert egy kisebb játszótér került az utunkba. Kis hintázás, és csúszdázás után tekintetünk hamar egy működő kis traktorra tévedt. [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Utazás

Orosháza Gyopárosfürdő

Orosháza Gyopárosfürdő a pihenés Mekkája Ez a legtalálóbb arra, amit tapasztaltunk ottlétünk pár órája alatt.   Megérkezésünkkor fás,  árnyékos parkolóra lettünk figyelmesek. Szimpatikus volt, hogy a rokkant, vagy mozgássérült embertársainkra is gondoltak a parkoló kialakításakor. A parkolásért 150 Ft-t fizettünk óránként, ami Budapesthez képest igen kedvező ár. A másik meglepetés akkor ért bennünket, amikor beléptünk az épületbe, ugyanis komoly recepció fogadja a strand látogatóit. Hatalmas táblán feltüntetett árak, és kedvezmények. Itt különböző opciók közül választhat a pihenni, és szórakozni vágyó vendég. Továbbá a víz ásványi anyag tartalma is fel van tüntetve. Miután [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk

Vitéz Kürtős, avagy tanuljunk a nagyoktól

Kürtőskalács otthon? Tatán kedvet kaptunk egy kis kürtőskalács sütögetéshez. Szidónia segítségével kipróbálhattuk  a Vitéz Kürtős faszenes kalács sütőjét. Izgalmasnak bizonyult, ezért gondoltuk otthon is szívesen próbára tennénk magunkat. Örömünkre szolgált  a Vitéz Kürtős találmánya, az otthoni minisütő. Könnyen, csavarok nélkül összeállítható kis szerkezetről beszélünk. A pár perces barkácsolás után neki is foghattunk a finomság elkészítéséhez. A kürtőskalács egy jellegzetes erdélyi specialitás, Székelyföld nemzeti süteménye. Régen egyházi, illetve családi események alkalmából készítették. Több népi hiedelem és monda járja a világot az eredetéről. Bennünket  a finom illata és íze fogott meg.  Nem mindenkinek [tovább…]

Estimated read time 6 min read
Koncert

Ismét Budapestre jönnek a rock finn fenegyerekei

2014. július 24-ét érdemes minden rock rajongónak az eszébe és a naptárába vésnie, hiszen ezen a napon kis hazánkba, pontosabban a Budapest Parkba látogat a finn HIM együttes. A bandát 1991-ben alapította Ville Valo (ének) és Mikko „Linde” Lindström (gitár) és Mikko „Migé” Paananen (basszusgitár). Jelenleg a csapat öt tagot számol: Ville, Linde és Migé mellé csatlakozott Janne „Emerson Burton” Puurtinen (billentyű) és Mika Karppinen (dob). Zenéjükre jellemzőek a heavy metal stílusjegyei, szövegeikben a szerelem és a halál témája a visszatérő motívum, így e két jellemző elegyítéséből alkották meg saját zenei [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Műszaki

Két keréken….Elektromos roller teszt

Ne nézzetek minket valami furcsa, és érdekes szerzetnek, de amikor ilyen jópofa dolog kerül a kezünk, illetve a talpunk alá, akkor azonnal be kell számolnunk róla. „Arra megyek, amerre tetszik. Messze szállok, mint a sólyom. Élem az életemet, és örömömet lelem benne.” Philippa Gregory Ezt a két „villany rollert” volt lehetőségünk kipróbálni, és most megfogalmazzuk véleményünket. Első látásra gyerekjátéknak tűnt, és félve pattantunk rá, hogy mit szólnak az emberek az utcán.A rövid technikai tájékoztató után nekiindultunk, és pár perc után már úgy vigyorogtunk, mint egy jóllakott óvodás. Nagyon kell figyelni az út [tovább…]

Estimated read time 4 min read
IT Nekünk bejött

Europethrob a Magyar szabadalom!

Mi az Europethrob? Események,üzletek, látnivalók, akciók, érdekességek applikációja.   Nincs más hátra, mint letölteni, és kipróbálni. Na ez nem ilyen gyorsan történő teszt. Már nagyjából egy hónapja próbálgatom, és be kell vallani fölmerült bennem a kérdés, hogy miért csak egy hónapja töltöttem le ezt az ingyenes applikációt. Mert az Europethrob egy mobileszközre tervezett alkalmazás, amire napi szinten szükségünk lehet bármerre is járunk az EU-ban. Az Europethrob számos érdekes, és hasznos lehetőséget ajánl fel a felhasználónak. Most nagyon egyszerűen próbálom összefoglalni, hogy mik ezek. Segít eligazodni itthon, és külföldön a környezetünkben lévő [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Utazás

Abonyi állatkert

Hihetetlenül nagy lelkesedéssel indultunk Abonyba, hogy meglátogassuk az állatkertet, és pár kedvcsináló fotó kíséretében megírjuk az állatkert életét.   Meg is érkeztünk kb egy óra autózás után, és könnyen meg is találtuk az állatkertet. Az út mellett lévő autók mellé parkoltunk. Szerencsére volt sok hely, mert mi korán indultunk, hogy ne zavarjuk a vendégeket, és az állatkert életét. Már előző nap vásároltunk két 25 kg-os állateledelt, amit majd odaadunk a gondozóknak, mert Ők azért mégis jobban tudják mit, és melyik állatnak kell adni. Nem akartam előre a két zsákos kajával küszködni [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Hotel figyelő Utazás

Hazai érték-fürdőzés

Strand Teszt-utunk következő megállója Mezőkövesd. Kis hazánk egyik népi jellemzőjének otthona. Matyóföld nem csak az egyik hazai értékünkről a matyó-hímzésről nevezetes, de a Zsóry-fürdőről is. Itt többféle strand-, gyógyfürdő- és wellness lehetőség van. Mi a legexkluzívabb helyet választottuk ki tesztünk célpontjává, a négy csillagos Balneo Hotel****, a 2013-óta már hivatalos gyógyhelyminősítéssel rendelkező szálloda és wellness központot. Egyik különlegessége a „sókamrája”. Amely olyan, mint egy száraz szauna, aminek a falai só-téglákból állnak, és ezt megfűszerezik különleges fényterápiás lámpákkal és miközben a nyugalom szigetén pihenünk, hallgathatjuk a tenger csobogását. E mellett rendelkezik még [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Nekünk bejött

Barátunk lett az Eukanuba

Egy régebbi tesztünkhöz visszakanyarodva, amikor Eukanuba kutyatápot teszteltünk, sok érdekes dolgot tudtunk meg, amit azóta is alkalmazunk. Most viszont megírjuk a Macska Árvaház Alapítvány véleményét az Eukanuba macskaeledelről. Tesztelnek a cicák!   „Soha ne becsüld alá azt a megnyugvást, amit egy macska adhat – nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival kimutatja irántad érzett szeretetét – és megpróbálja elterelni a figyelmedet a bánatodról.” (Pam Brown)   Mindig nehéz, amikor úgy kell véleményt írni, hogy egy háziállat a teszt alany. Az Eukanuba kutya tápok után úgy gondoltuk, hogy a macskakaját a legmegfelelőbb helyre küldjük. Miért [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Autó-Motor

Ford Ranger 4×4 az erdő réme

Az Ford Rangert kemény teszteknek vetettük alá – a legridegebb körülmények között, szélsőséges hőmérsékleteken és a Föld legnehezebb terepein. Így biztos lehet benne, hogy bármilyen kihívás elé állítja is, nem fogja felkészületlenül érni.       Az Rangert nemcsak mi teszteltük, hanem a világ legszigorúbb zsűrije is, akiknek köszönhetően a modell megkapta az igen előkelő: a 2013-as Év Pick-Upja díjat*. A zsűri tagjai az autós szakma vezető újságírói voltak, akik több pontot adta az Rangernek a versenyben, mint a 2. és a 3. helyezettnek összesen. Látható hát, hogy nem a levegőbe [tovább…]