Budapest Park, Budapest Park, Budapest Park Még javában tart a nyár, legalábbis a naptár szerint, mert az időjárás ezt néha elfelejti. Azonban felhívnám a figyelmet egy nyár végi programra, egész pontosan augusztus 27-re, ahol a megjelenés már-már kötelező, de legalábbis erősen ajánlott.  Ez az az éjszaka, ahol visszatérnek a 2000-esTovább olvasom

Erős kezdés után még erősebb folytatás, ha lehet ezt mondani. Nem más lesz a fellépő most pénteken a Budapest Parkban, mint az Irie Maffia! Magyarország egyik, ha nem a legismertebb együttese, akikről nincs ember aki ne hallott volna. Elég ha csak a kékeket említem, vagy a hölgyek egyik nagy kedvencét,Tovább olvasom

Pénteken került megrendezésre a Budapest Park évadnyitó koncertje, ahol az őrületes hangulatról a BRAINS gondoskodott. És nem is akárhogy… Magyarország legsikeresebb elektronikus bandája, a BRAINS abszolút nyári fesztivál hangulatot varázsolt nekünk,  annak ellenére, hogy az időjárás nem feltétlen a strandokat idézte fel bennünk. Viszont annyiban legalább szerencsénk volt, hogy nem esett az eső.Tovább olvasom

Nagyobb nézőtérrel, Sportkerttel és feledhetetlen koncertekkel nyit a Budapest Park Parádés nyitókoncertekkel – április 28-án – indítja a szezont a főváros „egész nyaras” fesztiválközpontja, a Budapest Park. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén megnövelték a nagyaszínpad nézőterét, és nem csak a koncerteknek, de a hatalmas kivetítőknek köszönhetően a Labdarúgó Európa Bajnokságnak isTovább olvasom

Április végén újra nyit a Park   Mint már megszokhattátok nem csak a termékeket próbáljuk ki, hanem rendszeresen jelentkezünk koncertekről is. Idén sem lesz máshogy.   Idén lett ötéves Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park. A 2016-os szezont Szabó Balázs Bandája, Brains és Scooter koncertekkel nyitják április 28. ésTovább olvasom

A Republic 25. jubileumi évének kiemelt eseménye a szeptember 19-i ingyenes koncert a Budapest Parkban. Az együttes visszatekint negyed évszázados munkásságára, egyúttal bemutatja legújabb, immáron platinalemezes albumának néhány dalát is.   Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara a 25. jubileumi éve alkalmából egy ünnepi koncerttel ajándékozza meg rajongóit a Budapest Park szabadtériTovább olvasom

  Elérkezett végre amire az egész télen vártunk, íme beköszöntött 2015 tavasza. A Celsius-fokok egyre emelkednek, a szoknyák egyre rövidebbek, az éjszakák pedig egyre fülledtebbek. Szerencsére az embernek egyre több alkalma van arra , hogy ezeket az éjszakákat végigszórakozhassa. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park újra megnyitotta kapuit, ésTovább olvasom

Nagy várakozással indultam el a Tankcsapda 2014. szeptember 13-i Budapest Park-béli koncertjére, bár azt tudhattam volna előre, hogy ha Lukácsék valahol fellépnek, ott esőre kell számítani. Ezen számításom be is jött, zuhogott is ránk az égi áldás, úgy a koncert első kétharmadában. Mindez a rajongókat nem igazán zavarta, már délutánTovább olvasom

[ew_style_box stype=”gray”]Tesztvilág Tipp[/ew_style_box]   Életem nem egészen 31 éve során eddig kétszer volt alkalmam a Tankcsapdát a színpadon látni. A legelső alkalom még valamikor az őskorban – talán 2004-ben volt a megboldogult Wan2 fesztiválon, szülővárosomban, Mezőtúron. Arra emlékszem, hogy alighogy elkezdődött a koncert, leszakadt az ég, hullott ránk az égiTovább olvasom