SZIN 2015: az első nap

Estimated read time 6 min read

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015,

2015. augusztus 24-én az Újszegedi Partfürdő és Kemping újra megnyitotta kapuit a SZIN-ezők előtt, azaz megkezdődtek az idei Szegedi Ifjúsági Napok.

Egy fesztivál életében az első nap általában a beköltözésről, az asszimilálódásról, a lézengésről szokott szólni. Esetünkben azonban nem, hiszen már a kezdetektől olyan programokról gondoskodtak a szervezők, amiket nem lehet csak úgy ellógni, itt már az első napon a lovak közé vágtak; és a koncertnaptárat elnézve ez a többi napon is így fog folytatódni, csak győzzük szusszal.

SZIN 2015 WellHello_tesztvilag
WellHello

18 órától kezdődött a Nagyszínpadon az élet: a Tha Shudras nyitotta meg a SZIN-t azidén. 19 óra 30-tól lépett színpadra a WellHello, majd 21 óra 30-tól a fő fellépő került sorra, a Scooter. H.P. Baxxter és csapata igazán látványos show-t adott elő, a tömeg tombolt a régi számokra, viszont azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy sikerült-e már kideríteniük, hogy how much is the f*cking fish 😀 SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015,

A többi színpadon is zajlott az élet, a Live Arénában többek között a Magashegyi Underground és a Hiperkarma is fellépett, míg a Mizo színpadon a Beatrice, a Spy the Ghost és Náksi Attila váltották egymást. A Wake Up Szeged Party Arénában 4:30-ig húzták a talpalávalót, a PizzaFutár Silent Discoban viszont egészen reggel 6-ig táncolhatott az, akinek még volt annyi ereje.

SZIN 2015 Scooter - H. P. Baxxter
Scooter – H. P. Baxxter

A zenei programokon kívül számos más egyéb lehetőséget is tartogat a SZIN: van újra Civil Falu rengeteg kiállítóval, a Vidámpark is kitelepült ismét, valamint a Rádió88 és az MVM kamionja is megtalálható kint idén is.

Egyetlen apró „negatívum” azonban volt: a bejáratnál a kora- és késő délutáni órákban feltorlódott a tömeg, a bejutási idő elég hosszúra nyúlt. Ezen nincs mit csodálkozni, az első napon ez általában így megy, azonban a kint várakozók elég türelmesek voltak, és szépen rendben ment a beköltözés. SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015,

Bent a sem az étel- sem az italárak nincsenek elszállva, fesztiválviszonylatban mérve nem drága az élet a SZIN-en. Ha mindezt összevetjük a jegy- és bérletárakkal, és még ahhoz hozzátesszük a fellépők mennyiségét és minőségét, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország egyik legjobb ár-élmény arányú fesztiválja a SZIN.

A tegnapi napról további képeket ebben a GALÉRIÁBAN találtok.

A SZIN hivatalos sajtóközleménye:

 

Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN!

Napsütéssel és fergeteges koncertekkel elrajtolt tegnap – az idén először hat napos – Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztiválozók kihasználták a plusz napot, ugyanis már hétfőn több mint 15 ezren buliztak a SZIN-en. Az időjárás is kegyeibe fogadta a nyár utolsó nagy fesztiválját, ugyanis az előző napok esőzései után a közel 30 foknak és a napsütésnek köszönhetően nagyrészt felszáradt az Újszegedi Partfürdő területe.

Az első fesztiválozók kicsivel 14 óra után léphették át a kaput, és foglalhatták el a legjobb sátorhelyeket. A sátrak gombamód nőttek a Tisza partján, majd a munka végeztével elkezdtek fogyni a jól megérdemelt hűsítő italok is.

SZIN 2015 SZIN_1.nap_1

16 órakor a Live Arénában az Uprize nyitotta meg a koncertek sorát. Eközben a zenekarok már hangoltak a Nagyszínpadon, ahol a ThaShudras volt az első fellépő. Késő délutánra megtelt a Nagyszínpad előtti tér fiatalokkal, akik alig várták, hogy a WellHello énekesei mikrofont ragadjanak. Aki nem az #elnöki fellépést választotta, az a Live Arénában a Magashegyi Underground koncertjét élvezhette, a Mizo Színpadon pedig Nagy Feró és a Beatrice várta a nosztalgiázni vágyókat a jól ismert slágerekkel.

Fél 10-kor a Nagyszínpad előtti tömeg elkezdte a színpadra hívni a Scooter csapatát, akik ismét óriási hangulatot teremtettek a SZIN-en, és több ezren ugráltak együtt a régi nagy kedvencekre, mint a Fire, vagy a How much is the fish. A zenekar az idősebb generációt is elcsalogatta a fesztivál első napjára, így nem meglepő, hogy a Nagyszínpad előtti téren a fiatalabbak és a 30-as, 40-es korosztály is együtt élvezhette a techno zene lüktetését. A Scooter koncert után a Nagyszínpad elcsendesült, viszont a többi helyszínen még bőven akadt program, így a tömeg megtöltötte a kisebb színpadok előtti területeket és a koncertsátrakat is.

SZIN 2015 SZIN_1.nap_2

A Live Arénában a Hiperkarma adott fergeteges koncertet, majd éjféltől Fankadeli rap számait élvezhették a hip-hop szerelmesei, a hajnalig tartó bulizáshoz pedig az Anima Sound System Dj Set szolgáltatta a zenét. A Mizo színpadon a Spy the Ghost, Náksi Attila, valamint Erős és Spigiboy álltak a lemezjátszók mögött. A WakeUp Szeged Party Arénában is reggelig táncolhattak a fesztiválozók, ahol a nap kiemelt sztárfellépője Erick Kasell volt Belgrádból.

Természetesen a silent disco idén sem maradhatott el. A koncertek után sokan álltak sorba a fejhallgatókért, így hajnali 2 óra körül már teljesen megtöltötték a fesztiválozók a PizzaFutár Silent Disco területét.

Összességében a 2015-ös SZIN nyitónapja jó időben és jó hangulatban telt, és megadta az alaphangot a hét további napjaira.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek