Estimated read time 4 min read
Étterem Megkóstoltuk

Négy Muskétás étterem teszt

Áll a XI. kerületben, a Tétényi út és a Bártfai utca sarkán egy kedves, barátságos családi étterem, mert négy jó barát több mint 20 éve elhatározta, hogy nyitni kellene egy hangulatos helyet. Összetartozásuk jelképeként választották a „Négy Muskétás étterem” elnevezést. Mi pedig kíváncsiak voltunk, ezért döntöttünk úgy, hogy vasárnapi ebédünket náluk fogyasztjuk el. A betérő vendégek a’la carte több mint 50 féle, házias ízek szerint készült étel közül választhatnak.  Ötféle húsból (szárnyas, borjú, sertés, marha és hal) készítik el a finomabbnál finomabb ételeiket. A Konyhafőnök ajánlatai  rovatban a megszokott fogásokon kívül számos [tovább…]

Estimated read time 12 min read
Étterem Megkóstoltuk

Jóllaktunk! – Budapesti hamburgerezőket teszteltünk

Ki ne szeretné a hamburgereket, hiszen kevés látszólag egyszerűbb, de annál finomabb ételről van szó. Ha csak rohanunk valamerre, és megéheztünk útközben, nincs is ennél praktikusabb étvágyoltó. Mi most azonban úgy döntöttünk, nem a népszerű és felkapott hamburgereket fogjuk tesztelni, mert azokat már szinte mindenki ismeri: Mc’Donalds, Burger King, Magic Burger és hasonló népszerűségnek örvendő versenytársak most kimaradtak a mi repertoárunkból. Felkerekedtünk, és olyan finomakat ettünk, mint még soha. Éhesek vagytok? Akkor ne olvassatok tovább, mert nyálcsorgató soraink következnek… Waxx Gasztrobár Kicsiny eldugott ékszerdoboz a Budafoki út 16. szám alatt található, [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Megkóstoltuk

A pohár aljára néztünk – a nagy üdítőital teszt!

A Fonyódi Ásványvíz Kft. jóvoltából nem maradunk szomjan még jó pár hétig, ugyanis tesztelés céljából biztosítottak számunkra mindegyik ízesített üdítőitaljukból egyet. Még szerencse, hogy nagyon szomjasak vagyunk és szeretjük az e féle kihívásokat, így örömmel végeztük el a nagy üdítőital tesztet! Ki gondolta volna, hogy a Fonyódi forrásvizeket már több mint 50 éve isszuk? Pedig így igaz, és története még régebbre nyúlik vissza. A Balaton déli partján található, Fonyód városának is otthont adó Vár-hegy és Sipos-hegy – a Tapolcai-medence tanúhegyeinek „kistestvérei” több millió évvel ezelőtt, a Dunántúlt borító Pannon-tenger feltöltődését követő [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Étterem Megkóstoltuk

Japán bisztróban jártunk

Magyarországon elsőként nyitotta meg kapuit 2014. szeptember elején a Kanpai Izakaya japán bisztró. Az üzlet tulajdonosi hátterét a Fuji étterem adja, amely az első volt a japán stílusú vendéglátó helyek nyitása kapcsán. Gondoltunk hát egyet, és betértünk egy ebéd erejéig… A kanpai japánul annyit tesz „egészségedre”, az izakaya szó pedig egy olyan helyre utal, ami a söröző, étterem, bisztró keverékéből alakult ki Japánban, és lett nagyon kedvelt szabadidő és szórakozó hely. „Próbáltuk úgy kialakítani a helyet és a kínálatot is, hogy az mind japán mind európai szemnek és szájnak tetszetős és élvezetes legyen. Hangulatát [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Egészség Megkóstoltuk

Virágoskert a Szentkirályitól

A Szentkirályi csökkentett energiatartalmú, egyedülálló, új termékekkel (gyümölcs és ehető virág kombinációkkal) bővíti kínálatát, Virágoskert fantázianéven. Sikerült olyan íz-virág keverékeket kreálniuk, amelyek egész biztosan elnyerik a vásárlók tetszését és új kedvencek születnek. A vállalat az új termékeket egyelőre háromféle – citromfű lemon-lime, gránátalma-százszorszép és dinnye-lótuszvirág – ízben hozza forgalomba, és további kombinációkat tervez a jövőben.   A boltokban még nem is kaphatóak, de mi már megkóstolhattuk a Szentkirályi három új üdítőitalát a cég PR ügynökségének jóvoltából. Nagyon ígéretes és ízletes kombinációkat sikerült a vállalatnak kitalálnia és megalkotnia, így kíváncsian vártuk, mennyire [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Megkóstoltuk

Nespresso a kis méregzsák

Ez a kávéfőző méltán kapta tőlünk a méregzsák nevet, mert olyan erős kávét főz, mint a méreg. Nemrég kaptunk egy fekete Nespresso gépet tesztelésre és azért, hogy ne legyünk leharcoltak a gasztro forgatások alatt. A kávét sokan feketének emlegetik, ezért a kávéfőző színe passzolt. Kaptunk kapszulákat is, hogy beindítsuk a gép lelkét, és életre keljen a reggeli csoda. Delonghi EN 165B ez a gép.   A megszokott módon a fölső krómozott nyíláson lehet a kapszulákat behelyezni és a lezárás után főzni. Ami nem igaz, mert nem is mi főzünk, hanem a [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Megkóstoltuk

Virsli-teszt

Szilveszterkor és újév napján ahány ház, annyi szokás létezik. Viszont a lencse és a virsli két olyan elmaradhatatlan étel, amely biztosan minden háztartásban kerül az asztalra. Az előbbi elfogyasztása a babona szerint az újév első napján szépséget és gazdagságot hoz, míg a virsli evés csupán egy új keletű szokás. De vajon miért pont virslit fogyasztunk az éjféli koccintás után? És egyáltalán milyet válasszuk, hiszen annyi félét lehet vásárolni bármelyik közértben. Ennek jártam utána. A cikk írása kapcsán elgondolkodtam. Miért pont virslit eszünk az éjféli pezsgőzés után? Van valamilyen különleges hagyománya, vagy [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Megkóstoltuk

Glória te édes

Ahogy az idén megjelentek az első szaloncukrok, ezzel együtt a vágy is megjelent a tesztelők családtagjainál. Úgy éreztük eljött a mi időnk. Feltettünk egy körkérdést, kinek mi a kedvenc? Mintha egy vízcsapot nyitottunk volna ki úgy özönlöttek a válaszok és az ízek kavalkádja.   Főszerkesztőnknek, aki a szaloncukrok nagy barátja felmerült a gondolat, teszteljük a piacon kapható szaloncukrokat. Mivel ebben az időszakban az üzletek fuldokoltak a cukrokban, arra gondoltunk, hogy ez egy egyszerű dolog lesz. Levélben megkerestük a gyártókat, hogy vállalnák-e a termékeik megmérettetését? Közben, hogy azért tájékozódjunk is, folyamatosan csipegettük [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Egészség Megkóstoltuk

Milyen a hazai kórházi koszt?

Reméljük nagyon kevesek éltek már át kórházi kezelést, és azt is hogy cikkünk talán útmutatóként szolgál majd azoknak, akik jobbá, és élhetőbbé tehetik a betegségünk alatti kórházi lábadozásunkat. Az alábbi összeállítást köszönjük mindazoknak, akik telefont ragadtak, és lefényképezték kórházi ebédjüket, reggelijüket, vagy éppen a finom vacsorát. Köszönjük Kórházi koszt weboldalnak, és Facebook oldalának a segítséget! Mint tudjuk a kórházi kezelés alatt élelmezésügyi szakemberek állítják össze a kórházi menüt. Nem mindegy, hogy mit kap egy törött végtaggal rendelkező beteg, vagy éppen egy cukorbeteg. Nem mindegy, hogy mit ebédel egy májbeteg ember, és [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Megkóstoltuk

A Nespresso workshopján jártunk

Ha ősz, akkor a finom, meleg italok ideje érkezett el. Aki szereti az igazi, zamatos kávét, annak igazi élmény egy-egy tejes csoda elfogyasztása kitűnő alapanyagokból. A Nespresso bemutatóján megtanulhattunk pár trükköt, receptet, amit otthon is kipróbálhatunk bármikor.   Egyre több háztartásban megtalálható már a cég különböző kávéfőző gépei az egyszerűtől, a már szinte professzionálisig. Egy azonban biztos, a megfelelő kávékapszula megválasztásával csodás ízélmények várnak ránk egy-egy café latte, macchiato vagy csak egy egyszerű capuccino formájában. A workshopon először teszteltük a különböző kávé típusokat ízük, illatuk, aromájuk alapján. Mintha egy borkóstoláson lettünk [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Konyha Megkóstoltuk Otthon

Töltött mini kürtőskalács

Nem csak a nagy kürtős, a kürtős! Nekiláttunk a kicsit is elkészíteni.   Akinek nincs lehetősége szabadban faszénnel kürtőskalácsot készíteni, azoknak jó hírrel szolgálhatunk. A mini kürtős nem alapjaiban, és nem is jellegében változtatja meg az erdélyi kürtőskalács hagyományait, inkább továbbgondolva praktikussá téve bárki örömét lelheti benne. Ezért gondoltuk úgy, hogy kedveskedünk a „nagy” kürtős kistestvérét is elkészíteni. Előző tesztünket itt olvashatod!  Hozzávalók: 1 kg liszt 15 dkg cukor 15 dkg vaj 1 csomag vaniliás cukor 1 kávéskanál só 0,5 l tej 2 tojás étolaj A töltelék hozzávalói: 1 csomag főzős puding [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk

Vitéz Kürtős, avagy tanuljunk a nagyoktól

Kürtőskalács otthon? Tatán kedvet kaptunk egy kis kürtőskalács sütögetéshez. Szidónia segítségével kipróbálhattuk  a Vitéz Kürtős faszenes kalács sütőjét. Izgalmasnak bizonyult, ezért gondoltuk otthon is szívesen próbára tennénk magunkat. Örömünkre szolgált  a Vitéz Kürtős találmánya, az otthoni minisütő. Könnyen, csavarok nélkül összeállítható kis szerkezetről beszélünk. A pár perces barkácsolás után neki is foghattunk a finomság elkészítéséhez. A kürtőskalács egy jellegzetes erdélyi specialitás, Székelyföld nemzeti süteménye. Régen egyházi, illetve családi események alkalmából készítették. Több népi hiedelem és monda járja a világot az eredetéről. Bennünket  a finom illata és íze fogott meg.  Nem mindenkinek [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Megkóstoltuk Utazás

Szent István Vendéglő, és Pizzéria

Amikor a vándor megéhezik jól jön egy hangulatos vendéglő, ami nem a puccos külcsinyről, vagy az élére állított dolgokról szól. Csupán két dologról ….. A vándorról, és a barátságos vendéglátásról. Törökszentmiklóson egy hete nyílt parasztházból átalakított vendéglőre lettünk figyelmesek. Nem bántuk meg, hogy betévedtünk, mert jóllakattuk testünk-lelkünk. Nagyszerű üzletvezetőt ismertünk meg Ákosban, aki nem csak egyszerű üzletvezető, hanem az,aki miatt legközelebb is benézünk. Ezért készítettünk pár fotót, hogy Ti is lássátok hová kell betérnetek amikor a 4-es számú főútról, a 46-os ra kanyarodtok. Szóval nem nagy múlttal rendelkező, de  annál inkább [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Megkóstoltuk Sztár teszt

A Norbi hambi kiütéssel győzött!

Hamburgeres, és pizzás cikkünkhöz visszakanyarodva indultunk útnak Budapest szívébe, hogy a járókelők mondják el véleményüket.   Kicsit azért rosszkedvűen indultunk utunkra, mivel ma madarak, és fák napja van. Ezért szívesebben töltöttük volna szabadidőnket családunkkal a természetben. De nem baj mert fontosnak tartottuk, hogy a végére járjunk ennek a kényes kérdésnek. Ennek a kis kiruccanásnak láthatjátok az eredményét az alábbi videónkban. Amennyiben előző cikkünket nem olvastátok volna, akkor itt megtaláljátok. Teszteltek a járókelők. Norbi hamburger ebédre! Egyébként ha kíváncsiak vagytok a saját véleményemre akkor leírom pár mondatban. Szerintem ez a hamburger olyan, [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Megkóstoltuk

Velvet kontra Tesztvilág

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1590 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek. A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk

Minket már elért a nyári nap első sugara

Teszteltük a Nespresso Nyári nap, vagyis az Inissia Limited Edition kávéfőzőt [add_line height_line=”2″ color=”#eb1515″]   George Clooney után mi is kipróbálhattuk ezt a kicsi, de mégis nagy kávéfőzőt.     Ezek a Nespresso gépek már olyannyira egyszerűek, ha el sem olvassuk a használati utasítást, még úgy is tudjuk használni. Ennél a típusnál is csak kettő gomb van, ami a presszó, vagy a hosszú kávé előválasztást szolgálja. Nem is kell több ennél. A kapszulákat a fölső nyílásba helyezve, és a zárókart vízszintes irányba fordítva indíthatjuk a reggeli kávénk hihetetlenül gyors elkészítését. Annyira [tovább…]