Gasztro felfedezés – Dióolaj

Estimated read time 5 min read

Az élet minden területén szeretek újdonságokat, érdekességeket kipróbálni, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Elmondhatom magamról, hogy a konyhában is kísérletezős típus vagyok, ezáltal sok mindenre nyitott. Rengeteg fűszerkombinációt, ízeket párosítottam már, általában több, mint kevesebb sikerrel. Viszont egy valamihez eddig még nem nyúltam, pedig általában ezzel kezdődik minden – az pedig az olaj. Bármihez is kezdtem, nyúltam eddig mindig sima napraforgóolajat használtam, vagy amikor volt éppen belőle, akkor olívaolajat. Pá héttel ezelőtt azonban elkezdtem felfedezni a rengeteg, különféle növényi alapú olajok világát, és rá kellett jönnöm, hogy sok minden van még, amit nem ismerek. Ezért új cikksorozatunk első bejegyzésében új kedvencemet, a dióolajat fogom bemutatni.

Csak természetesen!

Bármelyik olaj mellett döntünk, érdemes a hidegen sajtolt verziót választani, mert ugyan lehet, hogy árban kicsit magasabb hétköznapi társainál, viszont az elkészítési eljárásnak köszönhetően sokkal több értékes vitamin, antioxidáns és hatóanyag marad benne. Ráadásul ha 100% természetes, kiváló minőségű, tiszta alapanyagokból előállított olajat választunk, az nemcsak ételek elkészítéséhez, hanem például a szépségápolási rutinunkba is beépíthetjük, amellett, hogy számos pozitív hatása van az egészségünkre.

dioolaj_tesztvilag

Dióolaj – első tapasztalatok

A napraforgóolajjal ellentétben a hidegen sajtolt dióolajat akár önmagában is fogyaszthatjuk. Napi egy kiskanállal szedek belőle, de bevallhatom elsőre nagyon furcsa volt, hiszen olajat eddig önmagában nem fogyasztottam. Viszont mivel a diót nagyon szeretem minden formában, így gondoltam az abból nyert olajjal sem lesz gond. Az íze nagyon kellemes, selymes, és nem meglepő módon intenzíven diós. Természetes jód, – és telítetlen zsírsavtartalma magas, ezen kívül kiváló B- és E- vitaminforrás. Jótékony hatással van a szívre, a vérkeringésre, valamint erősíti az immunrendszert. Segít az összpontosításban, valamint serkenti az agyat. Utóbbi két pozitív hatását én is észrevettem, még csodálkoztam is, hogyan lehetséges, hogy az elmúlt hetekben szinte mindenki beteg körülöttem, engem mégsem „sikerült” megfertőznie senkinek. A koncentráció képesség javítási tulajdonsága is abszolút észrevehető, kevésbé vagyok szétszórt és feledékeny (ami nálam nagy szó…) az elmúlt hetekben, napokban.

Külsőleg használva ajakápolóként szuper, még a legcserepesebb ajkakat is hamar rendbe hozza. Ha tégelyes ajakápolónk van, érdemes belekeverni a dióolajból egy keveset és összekeverni, mert én úgy tapasztaltam, így a legszuperebb a hatása.

dioolaj_hatul_tesztvilag

Süssünk, főzzünk vele!

A kellemes dió íz nagyon sok ételhez illik, így bátran kísérletezzünk. Különböző süteményekhez, muffinokhoz kiváló választás, mivel a hozzáadott mennyiségtől függően elérhetünk egy olyan kellemes diós ízt a csonthéjas verzió felhasználása nélkül is. De salátákhoz egy kalóriadús öntet helyett is kiváló alternatíva lehet, de akár roston sült húsok ízesítéséhez is felhasználhatjuk. Ez esetben arra érdemes figyelni, hogy ne a sütéshez, hanem utólagos ízesítéshez használjuk a dióolajat! Végezetül egy finom receptet szeretnék megosztani, amely (többek között) dióolaj felhasználásával készült el.

Borsos karaj gombával

dioolaj_recept_tesztvilag

Hozzávalók (2 személyre):

4 db közepes szelet sertéskaraj

20-30 dkg gomba

2 kisebb fej vöröshagyma

4 evőkanál vaj

1 dl tejszín

kevés Worchester-szósz

őrölt bors ízlés szerint

só ízlés szerint

1-2 evőkanál dióolaj ízesítéshez

Elkészítés:

 A gombát megmossuk, lecsepegtetjük, felvágjuk. A hagymát meghámozzuk és kockákra vágjuk. 2 evőkanál vajon a hagymát világosbarnára pirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított gombát, hozzáadjuk a tejszínt és a Worchester-szószt. A mártást rövid ideig főzzük, sóval és borssal ízesítjük. A húst egy kevés sóval, borssal ízesítjük, majd 1-2 evőkanál vajon jól átsütjük. Végül a húsokat megkenjük egy kevés dióolajjal, hogy finom, pikánst ízt kapjanak. Köretként sült burgonyát vagy salátát ajánlunk.

A dióolajról és a hidegen sajtolásról további információ ITT olvasható.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek