Estimated read time 9 min read
Fesztivál

East Fest 2015 – nyugati színvonal keleten

East Fest 2015. Vasárnap megfáradt, de jókedvű fesztiválozók ezrei hagyták el Mezőtúrt, és már ekkor sokan fogadalmat tettek, hogy a következő East Festet sem hagyják ki. Nem is lenne érdemes, hiszen mindössze pár év leforgása alatt egy nagyon jól működő fesztivált hoztak létre a szervezők, a kedvező árak, az ismeretlenekből összeverődő baráti közösségek és a koncertek hangulata miatt az East Fest már túlzás nélkül a legszerethetőbb hazai zenei rendezvények közé tartozik.East fest Az első naptól érezhető volt, hogy a 2015-ös, negyedik East Fest is legalább olyan felszabadult örömünnep lesz, mint az [tovább…]

Estimated read time 6 min read
Fesztivál

Fezen Fesztivál: kalandpark és túlélőtúra

Na jó, a cím kissé megtévesztő, valójában a Székesfehérvári vasútállomás állapotára utal csupán. Egy picit leesett az állunk, amikor a vonatunk begördült az állomásra, látván a felújítási munkálatokat. A kezdeti sokkon viszont hamar túltettük magunkat, amikor kilátogattunk a Fezenre és becsekkoltunk (ami igazán lazán és gördülékenyen ment – ezért hatalmas pirospont a szervezőknek).   Első alkalommal volt lehetőségem a Fezent meglátogatni, tehát ismeretlen terepen jártam. A bejáratnál kaptam egy kis programfüzetet (ami igazán szép kivitelezésű, mind anyagára értve, mind a tartalomra), és elsőnek a térképet kezdtem böngészni hogy megtaláljam a főbb [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Fesztivál

East Fest 2015 – jön az utolsó nap

Elképesztő gyorsasággal repült el a mezőtúri East Fest első három napja, és azt hiszem, elég sok fesztiválozó nevében kijelenthetjük, hogy eddig nagyon rendben van a keleti buli. Nézzünk kicsit magunk mögé, amíg a kávét kortyolgatva felkészülünk a mai zúzdára. Szerdán már a reggeli órákban tömött sorok álltak a helyszínnél, igaz ez idén már nem volt annyira meglepő, nem úgy, mint tavaly, amikor valószínűleg mindenkit meghökkentett az a hatalmas ugrás, amit a látogatószámban elért az East Fest. Erre felkészülvén ebben az évben már igyekeztek a szervezők is gördülékenyebbé tenni a bejutást, a [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Rock, metal, Balaton – érkezik az év egyik legjobb és legkeményebb fesztiválja!

  Rock part Balatonszemes   Előre Rockerek, mert augusztus 7-étől 3 napra Balatonszemes a kemény zenék hazai fellegvárává változik! Egy hosszú hétvége, nappal a Balaton hullámaival, esténként pedig 3 színpadon összesen közel 50 koncerttel vár a RockPart ’15!   A külföldi fellépők: Rock part Balatonszemes A svéd legenda, a Clawfinger két európai koncertjéből az egyiket a Borsodi Nagyszínpadon fogja megtartani, hogy aztán átadják a terepet a kevésbé pörgős, ellenben szívszorítóan sötét hangulatú zenével érkező My Dying Bride zenekarnak. Szombaton a tombolásé a főszerep, a Marduk és a Melechesh zenéjében súlyos dallamok és [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Fesztivál

Július 29-én rajtol az East Fest

Már csak néhányat kell aludni és megkezdődik a negyedik East Fest, amely az elmúlt években a környék legnagyobb és legismertebb zenei rendezvényévé nőtte ki magát, nem is ok nélkül. A mezőtúri fesztiválra rengeteg embert várnak, akinek még nincs bérlete, sokáig már ne halogassa a beszerzését. A szervezők szerint a 2015-ös évben lesz a legerősebb a felhozatal a zenekarokat tekintve, de az infrastrukturális változások és a különböző akciók/kedvezmények is azt mutatják, hogy szeretnének a fesztiválozók kedvére tenni. Az idei East Fest legnagyobb durranása az a korábban már sokat emlegetett plusz egy nap, aminek köszönhetően [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Fesztivál

Hamarosan ismét buli Keleten – East Fest 2015

East Fest 2015 Kevesebb, mint két hét múlva, egészen pontosan július 29-én kezdetét veszi Mezőtúr és a térség legnagyobb fesztiválja, az East Fest, amely idén már négynapos lesz. 2012-ben találkozhattunk először az East Fest nevével, amely egyből felélesztette a környék fesztiválozóit. A Mezőtúri rendezvénynek hamar híre kelt, nem csupán a fellépők, hanem a kedvező árak, a különböző kedvezmények, a barátságos hangulat, és az ingyenes strandolási/kempingezési lehetőség miatt is egyre többen választják az East Festet. Hogy idén mire számíthatunk? East Fest 2015,East Fest 2015,East Fest 2015 Szerda délutántól vasárnap reggelig (07.29. – 08.01.) [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Hegyalja bérlettel is bulizhatsz a SZIN-en!

Komoly döntésre szánta el magát a SZIN-t szervező NextWave csapata, ugyanis bejelentették, hogy a sajnálatos módon elmaradt Kingdom of Hegyalja fesztiválra előzetesen bérletet vásárlók, jegyük felmutatásával részt vehetnek az idén közel 90 ezer látogatót váró Szegedi Ifjúsági Napokon.  Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint a július 15-19. közötti időpontra tervezett Kingdom of Hegyalja fesztivál elmarad. A Szegedi Ifjúsági Napok stábja úgy döntött, hogy aki elővételes Hegyalja bérletet vásárolt, hetijegyének felmutatásával részt vehet az idén életében először 6 napig tartó SZIN-en, ahol közel 200 fellépő szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Fellép az idei [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Idén életében először 6 napos lesz a SZIN

Nem ért véget a meglepetések sora a Szegedi Ifjúsági Napokat illetően. A Szervezők bejelentették, hogy életében először idén 6 napos lesz a SZIN.  Ráadásul nem is akármilyen hétfővel veszi kezdetét a fesztivál, hiszen a nyitó nap világsztárja a Szegeden is közkedvelt Scooter lesz.  Plusz egy nappal hosszabb lesz a Szegedi Ifjúsági Napok idén, így már augusztus 24-én, hétfőn kezdetét veszi a rendezvény. Nem is akármilyen hétfővel indul a nyárzáró fesztivál, hiszen a fellépők között köszönthetjük a Szegeden is közkedvelt német világsztár csapatot, a Scootert. A Scooter előtt a Wellhello élő nagykoncertjével [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Szegedi Motoros Fesztivál – ha igazi kikapcsolódásra vágysz!

Szegedi Motoros Fesztivál Szeged városát újabb nagyszabású rendezvény forgatja fel 2015. augusztus 7-9-ig. Az FMP – Motorosok Szövetsége nagy fába vágta a fejszéjét: három napos fesztivált szerveznek a motoroknak és azok szerelmeseinek. A rendezvény programkínálata rendkívül sokszínű: mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szórakozást korra és nemre való tekintet nélkül. A helyszínen, a Szegedi Partfürdő és Kemping területén sátorozási és strandolási lehetősége van mindazoknak, akik messziről, esetleg az országhatáron túlról érkeznek; valamint a röplabda- és focipályán is lehet aktívan lazítani. A látványprogramok szerelmesei is igazán el lesznek kényeztetve, ugyanis a stunt magyar [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

A HIM is fellép a FEZEN-en

HIM A múlt heti magyar nevek után, ismét egy külföldi zenekarral bővül a FEZEN-névsor; a szerelem sötét oldalát megzenésítő finn sikercsapat, a HIM is fellép az idei fesztiválon. A több mint 20 éve pályán lévő, stílusteremtő zenekar augusztus elsején érkezik Székesfehérvárra. A HIM olyan zenekarok mellé csatlakozik az idei FEZEN-en, mint a Judas Priest, a Sabaton, Ákos, a Black Label Society, a Soilwork, Danko Jones, Gus G, a Magna Cum Laude vagy a Hooligans.   Az első FEZEN nevek a metalhíveknek kedveztek, a legutóbbi hármas a lazább stílusokat kedvelőket mozgatta meg, [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Koncert

Ákos koncert és Magyar Nap a FEZEN-en

A forradalmi hétvégét a FEZEN magyar nevekkel ünnepli, egy teljes Magyar Nappal. Július 31-én, pénteken csak hazai előadókkal találkozhattok a fesztiválon: a FEZEN nagyszínpadán láthatjátok Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de nálunk ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve itt búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe. Az eddigi metaltúlsúly után, most kevésbé szigorú zenék következnek, hiszen, ahogy az első nevek óta hangsúlyozzuk: minden idők legütősebb FEZEN-e várható idén.    Egy éves hazai koncertszünet után, dupla Arénás (!) koncerttel tért vissza ÁKOS tavaly év végén. Idén [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Fesztivál

Ismét világsztárok a SZIN-en: a Dubiozakolektiv és Dj Fresh is a fellépők között!

Újabb hírek láttak napvilágot a Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban! A szervezők bejelentették, hogy fellép a SZIN-en a neves brit dj, Nick Warren, a boszniai sztárzenekar, a Dubiozakolektiv, valamint Dj Fresh, aki a maimainstream drum’n’bass kultúra egyik legkiemelkedőbb Dj-je és producere. Megjelent az idei SZIN himnusz, a New Level Empire Son of the Sun című dala, valamint nagy erőkkel készül a SZIN a Szegedi Borfesztiválra is, igazi nyereményeső várja majd a hetijegy vásárlókat. Alakul a SZIN programja, újabb és újabb fellépők kerülnek nyilvánosságra. Érkeznek a Party Arénába az angol klubélet kiemelkedő house [tovább…]

Estimated read time 1 min read
Koncert

Hagyd kint a valóságot… lépj be a Budapest Parkba

  Elérkezett végre amire az egész télen vártunk, íme beköszöntött 2015 tavasza. A Celsius-fokok egyre emelkednek, a szoknyák egyre rövidebbek, az éjszakák pedig egyre fülledtebbek. Szerencsére az embernek egyre több alkalma van arra , hogy ezeket az éjszakákat végigszórakozhassa. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park újra megnyitotta kapuit, és jobbnál-jobb programokkal várja a nagyérdeműt. Budapest Park, Budapest Park, Budapest Park, Budapest Park, Budapest Park A tavalyi évben jó pár bulin vettünk itt részt – hiszen ütős koncertekből akkor sem volt hiány -, és mind a HIM, a KARTHAGO, a TANKCSAPDA [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

A 16. Harley-Davidson Open Road Fest

Open Road Fest extrákkal felszerelve! A 16. Harley-Davidson Open Road Fest számos újdonsággal, extrával kiegészített programsorozattal várja látogatóit, hogy idén még több élménnyel gazdagíthassák a fesztiválozókat.  A Balaton körül motorozni, természeti és ember alkotta csodákat megnézni – hát nem ez a szabadság? Júniusban az alsóörsi Open Road Festen ismét nagyszerű programokkal ünnepelhetjük közös szenvedélyünk, a motorozás, a napfényes Balaton és természetesen a viszontlátás nyújtotta örömöket. Az élményhez nagyban hozzájárul a táj hangulata, a Balaton-felvidék mesébe illő látványa, a kulturális és szórakoztató tevékenységeket kínáló helyszínek sora. A fesztivál turisztikai partnereinek köszönhetően idén [tovább…]

Estimated read time 23 min read
Koncert

„Mindig szeretünk előre mutatni” interjú Halász Ferenccel, a Depresszió frontemberével

A szegedi IH Rendezvényközpontban, a Folyamat zajlik… lemezbemutató koncert előtt beszélgettünk Halász Ferenccel, a Depresszió frontemberével a múltról, jelenről és jövőről. – Miért éppen Depresszió lett a zenekar neve? – 16 éves koromban akartam valami borzasztó kemény nevet egy kemény rockzenekarnak és akkor ezt találtuk ki. Nyilván, azóta már 26x jobb nevet is kitaláltunk volna, de egyrészt már így ismertek meg bennünket. Másrészt mivel a dalszövegek elég pozitív töltetűek, az tök jó, hogy ez a két ellentét így összekapcsolódott. Adott esetben egy csomó embernek segíteni is tudtunk. Rengeteg olyan levelet kaptunk, [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Koncert

Keleti rock és roll az IH-ban

2014.12.13-án Szegeden az IH Rendezvényközpontban lépett fel a Rómeó Vérzik, a Depresszió vendégeként. A jövőre 20 éves jubileumát ünneplő zenekar hihetetlenül jó bulit nyomott az IH színpadán, alaposan feltüzelték a közönséget a fő produkció előtt.  A felvidéki srácok fantasztikusan közvetlenek voltak, és játszi könnyedséggel nyomták egymás után a jobbnál-jobb számokat. A koncert gerincét A három című albumuk dalai adták, ezt egészítették ki a további korongok legnépszerűbb slágerei. A hangulat végig nagyon felszabadult volt, a közönség együtt énekelt a bandával, ment a fejrázás és a totális megőrülés. Természetesen nem maradt el a visszataps sem, és [tovább…]