Estimated read time 6 min read
Fesztivál

2017-ben is LeszFeszt Kisvárdán

107 fellépő, középpontban a zenei élmény és a bensőséges hangulat Két évvel ezelőtt még csak bátor kísérletezésnek indult, mára már országosan jegyzett fesztivállá fejlődött a L.E.S.Z. Feszt. Idén a minőségi és változatos zenei kínálatra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. A 3 nap alatt, 7 színpadon, 107 előadó szórakoztatja majd a fesztivál közönségét. Dr. Török László, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy tavaly nagyon sikeres rendezvényt zártak. Várakozáson felüli volt a látogatók érdeklődése már akkor is. Az idei rendezvény szervezésekor építettek a múlt évi visszajelzésekre és arra törekedtek, hogy a barátságos árakat megtartva a [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Énidő

Ride for Life (RILI) alapszintű motoros vezetéstechnikai oktatás Debrecenben

Bizony már jócskán tart a szezon, de még most is érdemes részt venni egy ilyen képzésen. Én az előző turnusra jelentkeztem, de sajnos egy technikai akadály miatt azt ki kellett hagynom. A szervezők pozitív hozzáállását jelzi, hogy azonnal felajánlották, beírnak a következő csoportba, így nem buktam el a befizetett összeget. Igen, sajnos semmi nincs ingyen, de ha belegondolok, hogy a múlt szezon végén elfektettem a vasat, az sokkal többe került, mint ez a két napos tréning. Miért is fontos egy ilyen képzés? Bármennyire gyakorlott motorosról legyen is szó, a téli hónapokban [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Nekünk bejött Szépség

Légy biztonságban: Pepper Spray & drink test kit

Május van, a nyár még sehol, de lassan kezdődik a fesztivál időszak. Mondhatnám, hogy bezzeg a mi időnkben. Nem mondom. Akkor sem voltunk biztonságban, és manapság sem lehetünk. Persze bízzunk egymásban és ne keressük állandóan a fenyegetést, de ne legyünk vakok sem! Jómagam sokat vagyok egyedül rendezvényeken, és tudom, hogy idegenektől semmit ne fogadjak el, az italomat ne hagyjam egyedül. Szüleim nevelték belém, de a buli hevében elveszítheti a kontrollt az ember lánya és fia. Ezért egyből felkaptam a fejem, amikor egy drink tesztről hallottam. Hát nézzük a női változatát a [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Koncert

The Sisters of Mercy újra hazánkban: Sold out!

The Sisters of Mercy forrás: A38 Szeptember 20-án a rockzene nagy fekete pillanata érkezik el: a hat évvel ezelőtti dupla A38-as koncertje után ismét Budapesten játszik a túlzás nélkül zseniális, egyben sajátos allűröktől sem mentes angolszász zenekar, a The Sisters Of Mercy. Az egyszemélyes együttes, Andrew Eldrich komor hangulatú, irdatlan mennyiségű színpadi füsttel megtámogatott zenekara immár több mint harminc éve a gót, az újhullám és rock színtér megkerülhetetlen bandája. Hogy miért, arról pedig az őszi szezon egyik legsötétebb éjszakáján mindenki meggyőződhet, akinek nem mondanak semmit az olyan dalok mint a Temple [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Fesztivál

2017 Campus Fesztivál, Debrecen

A debreceni Campus fesztivált idén július 19-23 között rendezik meg a Nagyerdőn. A fesztiválnak tavaly már 98 ezer látogatója volt, reméljük idén átlépi a bűvös 100.000-es határt (mégis csak 10 éves lesz). A szervezők odatették magukat: Az idei fellépők között ott lesz a dán Lukas Graham, Alle Farben, a kilencvenes évek legnépszerűbb eurodance párosa a 2 Unlimited is. A legnagyobb név pedig a Prodigy, akik már szinte haza járnak Magyarországra. Igen az utóbbi években valamelyik fesztiválon mindig megjelentek: mert velük nem lehet melléfogni. A Prodigy egyszerre több zenei réteg kedvelőit is [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk Vegán

Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 5

És elérkezett az ötödik héthez vegán tesztem az eddmost.hu jóvoltából. Valahol elszámoltam magam, mert köretem még maradt, de főtelem nem. Vagy lehet valamikor köret nélkül ettem? Persze ezen nem lepődnék meg, mert még mindig nem vagyok köret párti. Na de sebaj, egy vegetáriánusnak mindig fel kell találnia magát, hogy mit is egyen, mert a tojás szinte alap hazánkban. És ha vegán vagy? Akkor észreveszed, hogy a tojás mellett tej is van mindenben, kivéve a boltban vásárolható tejet! Tehát adott a zöld szójatészta, de mit is tegyek rá. Ha zöld, akkor legyen [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk Vegán

Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 4

Az eddmost.hu termékei vegánok, vagyis sem állatot, sem állati összetevőt nem tartalmaznak. Én 12 éve vagyok vegetáriánus, nem eszek halat, sem tojást, de tejterméket igen. Na de most vegánságra fel. A vegánok a szejtán mellett, a húst szójával ill tofuval pótolják. Először is fontos, hogy a legtöbb vegán nem azért nem eszik húst, mert azt nem szerette, hanem mert nem akar állatot ölni, kizsákmányolni. Szóval ne érje szó a ház elejét, hogy húspótló készítményeket is fogyasztanak, mert miért ne tennék. És azzal se bántsuk már őket (és engem), hogy a vega [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Megkóstoltuk Vegán

KIS VÖRÖS VEGÁN EDDMOST.HU KALANDJAI 3

Új hét új eddmost.hu teszt. Emlékszem gyerekkoromban szerettem a bableves, a lencsefőzelék és a sárgaborsó főzelék ízét. Tetszett a füstölt íz. Anyum mindig főzött bele valami füstölt húst, de azt nem ettem meg. Vegaként pedig felfedeztem a füst sót. Éljen az emberi elme! Az eddmost.hu oldaláról kétféle babot kértem.     Elsőként a Shahi rajma-t (vörös babgulyás) készítettem el munkahelyi (mikro) körülmények között. Mellé pedig Plain urid papad (ropogós lencselepény) volt a „köret”. A babgulyás jól ismerem a Govindából, na meg Indiából. Ami egyből feltűnik elkészítés után, hogy sűrűbb, mint a [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

FEZEN TWENTY, Székesfehérvár-ON

Egy tavalyi novemberi hétfői napon, amikor is alig emésztettük meg a VOLT fesztiválra érkező Linkin Park híreket, már jött is a következő. 20 év után Magyarországra érkezik Alice Cooper. Mégpedig a FEZEN fesztivál, csütörtök esti fellépőjeként. A legismertebb, Poison című számukat a laikusok is ismerik a rádiókból. Ha mégsem akkor a 2000-es években kedvelt formáció, a Groove Coverage feldolgozásában biztos hallották már. Alice Cooper tipikus megjelenésével, 40 éve a műfaj meghatározó alakjaként, igazi mágnes a rock zene rajongóinak. A FEZEN fesztivál évről évre egyre nagyobb neveket kínál közönségének, az elmúlt időszakban [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Koncert

Újra hazánkban koncertezik a Depeche Mode

A Depeche Mode bejelentette Global Spirit elnevezésű turnéját Dátum: 11.10.16 A koncertkörút 2017. május 5-én indul Stockholmban. A Depeche Mode új studió albuma Spirit címmel 2017 elején jelenik meg. MILÁNÓ, OLASZORSZÁG (2016. október 11.) A Depeche Mode, a modern zene egyik legnagyobb hatású művészei, a mai napon egy sajtótájékoztató keretében jelentették be Milánóban, hogy 2017 májusában Spirit című, jövő év elején megjelenő lemezüket bemutató világkörüli turnéra indulnak. Az album megjelenését követő Global Spirit turné lehetőséget nyújt majd a régi és az új rajongók számára is, hogy láthassák a zenekar egetrengető és [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Koncert

Visszatérők: Skinny Puppy (CA) a Dürer Kertben

Skinny Puppy A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Skinny Puppy (CA) A műfajalapító legenda újra klubkoncerttel tér vissza Budapestre! Pár év kihagyás után ismét Magyarországon koncertezik a kanadai Skinny Puppy. A zenekar abból a szcénából érkezik, amely a nyolcvanas-kilencvenes években megalapozta az elektro-indusztriált – ha lehet így nevezni ezt a dübörgő elektronikus alapokra, zajokra, samplerekre, szintetizátorokra, torzított énekre feszülő, gitárokat sem kikerülő műfajt. Míg Trent Reznor és a Nine Inch Nails végleg bekerült a mainstreambe, a Skinny Puppy megmaradt kultikus hősnek, amely nélkül ma nem lenne Marilyn Manson, Rob [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Megkóstoltuk Vegán

Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 2

Arra gondoltam, ha már vegán napokat tartok, és tesztelhetem az eddmost.hu által forgalmazott termékeket, akkor másból sem viszem be szervezetembe a tejet. Nehéz ügy vegánnak lenni, az egyszer biztos: tej, tojás és kárminvörös szinte mindenben. Hétvégén az ember lányának általában több ideje van, mint hétköznap. Mondjuk, én szépen el tudom tölteni az időmet, úgy hogy péntek után esküszöm, egyből hétfő jön. Van így ezzel más is? Vasárnapra tesztebéd vendéget hívtam, és igazán örömmel vettem tudomásul, hogy az ételek elkészítése 15 percnél nem vesz majd el több időt, a még annál is [tovább…]

Estimated read time 11 min read
Megkóstoltuk Vegán

Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 1.

Sokan utálják, én viszont kifejezett szeretem azt, ahogy a „netnagytestvér„ figyel minket. Keress rá egy valamire, böngészd ugyanazt a témát, like-olj, majd figyeld nyitott szemmel mit is ajánl neked! Igen nincs intim szférád, és mindent tudnak rólad. Nos ha van titkolni valód, ne élj online életet, vagy szépen használd a biztonsági beállításokat! Halkan jegyzem meg, hogy ezeket is emberek tervezték, így van, aki minden kiskaput ismer. A lényeg, a lényeg, hogy vegetáriánus életmódot folytatok, és ezt a nagytestvér látja. Egyik nap felugrott egy hirdetés: eddmost. Először arra gondoltam, hogy egy klikk [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Koncert

ROBBIE WILLIAMS BEJELENTI 2017-ES EURÓPAI STADION TURNÉJÁT

ELŐZENEKAR AZ ERASURE AUGUSZTUS 23-ÁN BUDAPESTEN IS LÁTHATÓ LESZ A VADONATÚJ SHOW A GROUPAMA ARÉNÁBAN Jegyek november 11-én 11 órától kaphatók Robbie Williams ma Londonban bejelentette régóta várt európai stadion turnéját. Jövő nyáron 18 országban összesen 29 showt ad, az első koncert 2017. június 2-án a manchesteri Etihad Stadionban kerül megrendezésre. A turnén nem kisebb név fogja bemelegíteni a közönséget, mint a legendás angol pop banda, az Erasure. A teljes turnéra jegyek november 11-én 11 órától kaphatók. Robbie ma este egy különleges bulit tart a The Troxy-ban, Londonban, ahol átveszi az [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Fesztivál Koncert

Onlineticket, avagy jegyüzér, de hivatalosan

Írás közben próbálom félretenni az indulataimat, de igenis eléggé fel vagyok háborodva, sőt olyannyira, hogy pár sorban meg is fogalmaztam már az illetékeseknek.. De nézzük csak a legelejéről. Életem első emlékezetes koncertje a Queen volt, ahova szüleim vittek. Ők nagyon várták én meg csak azt tudtam, hogy most élőben hallgatom, illetve látom azt, akit eddig csak bakelit lemezről. Szóval készültek a koncertre, megvették a jegyet, és rokonoknál aludtunk a koncert előtt és után. Mikor közelítettünk a stadion felé pár ember halkan, de határozottan kérdezte, hogy van-e jegyünk, mert neki van egy [tovább…]

Estimated read time 8 min read
Fesztivál

Tupír, hajlakk, és a Cure életérzés

Van egy bizonyos korosztály, réteg akinek a Cure sokat jelent és van akinek csak annyit, hogy jah tényleg a tupírozott hajú, depressziós emberek. Hát van egy jó hírem: a tupír eltűnik, a depresszió csak néha köszön vissza, de a zene megmarad. Idén hazánkban negyedszer lépett fel a The Cure. Büszkén mondhatom, hogy ebből hármat is végignéztem. Itt kérek elnézést, hogy 1989-ben nem vettem részt az elsőn, de kérem akkor még csak 12 sem voltam. Na de, hogy állok én Robert csapatával? Nos fel tudok sorolni 20 olyan dalt amitől uuu, meg [tovább…]