Estimated read time 4 min read
Fesztivál

LeszFeszt Kisvárdán 2018-ban

Napi 40 produkció LESZ a kisvárdai Várkertben 2018 július 5.–július 8 között a LeszFeszten. Az idei LESZ Feszt zenei kínálata túlszárnyalja az előző évekét. A 116 fellépő három nagyon mozgalmas nappal örvendezteti meg a fesztiválra kilátogatókat. Minőségi zene és barátságos árak. A negyedik LESZ Feszt programját is ennek szellemében állítottuk össze – árulta el dr. Török László, a fesztivál igazgatója. Az a célunk, hogy legyen három napod a fesztiválon, amit gondtalanul tölthetsz a barátaiddal, új embereket ismerhetsz meg, miközben a legkiválóbb zenészek és zenei produkciók szórakoztatnak. A helyszín idén is Kisvárda, [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Startvonalnál hazánk legnagyobb motoros és zenei fesztiválja

Kétkerekű fenevadak száguldanak Alsóörs felé: Open Road Fest 2018. Sok ezer motor veszi az irányt Alsóörs felé, hiszen június 6-án kezdetét veszi a 19. Harley-Davidson Open Road Fest. Egy gyors felmérés szerint a fesztiválozók kb. 1 millió kilométert tesznek meg a kapuig. A Balaton partot meghódító vasparipák pedig összesen több mint 9000 tonnát nyomnak majd. A fesztivál apropóján hazánkba látogat az Apocalyptica és a Canned Head, színpadra lépnek a legzúzósabb hazai zenészek, motoros és lovas kaszkadőrök kápráztatják majd el az összegyűlteket, sőt a legszerencsésebbek egy felejthetetlen leutazással, vagy akár egy saját [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Fotó-Videó Videó

Moza Air Cross gimbal -teszt

A napokban érkezett hozzánk a MOZA egyik terméke az AirCross gimbal, ami nem a telefonokhoz készült, hanem az igazi nagy és nehéz DSLR, vagyis a profi tükörreflexes fényképezőkhöz. Az utóbbi években már a kamerákat felcserélni a DSLR és a tükör nélküli MILC fényképező, hiszen mind képminőségben és praktikumban is sokkal jobb. A gimbal az operatőr munkáját segíti, hogy minél kiegyensúlyozottabb és lágyabb mozgásokat tudjon produkálni. Ezek a mozgások mid vertikális, mind pedig horizontális mozgással is kitűnően működnek.     A MOZA AIR CROSS gimbalt már régen nézegettem és tárgyaltam is a [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Fesztivál

Az Open Road Fest nyereménymotorjára idén bárki rárepülhet

Nyereménymotorral és Erősember Bajnoksággal készülnek a szervezők Egy dolog biztos: június 6. és 10. között, Alsóörsön az elemi erő veszi át az uralmat. A fesztivál nyereményjátékában gazdára talál egy eredeti Harley-Davidson, a játékot megfejelve ráadásul a Tankcsapda tagjai különleges ajánlattal rukkoltak elő. Idén először kerül sor az Open Road Fest Nemzetközi Erősember Bajnokságra, ahol hazai és külföldi izomkolosszusok mérkőznek majd meg egymással. A versenyszámokból a fesztivál sajtóeseményén megjelentek egy kis ízelítőt is kaptak. Most egy fotó egy eredeti Harley-Davidsont érhet! Az Open Road Fest nyereményjátékában egy vadonatúj Harley-Davidson Street Rod kerül [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Audio Műszaki

BML GameGod fejhallgató teszt

Sziasztok Gémerek, így szépen magyarosan ugrunk neki a Cseh Lamax cég egyik termékének a gamer fejhallgatónak! Figyelem! Ha eddig nem vonzott egy PC játék sem, akkor ne is vedd a fejedre próbára sem, mert úgy jársz, mint én, vagyis rabul ejtett az ellenség legyőzése az autós szimulátorok adrenalinja és a fantasztikus grafika a brutális hangzással! Szóval csak akkor olvasd tovább, ha érdekel egy 4990 Ft-ért megvásárolható hihetetlenül kényelmes gémer fejhallgató! Én, mint nem gémer hogyan tudnék valamiről véleményt alkotni, amikor azt sem tudom mi fán terem ez az egész. Persze most [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Autó-Motor Fesztivál

HaveRock, MotoRock: Open Road Fest 2018

Idén június 6 és 10 között már tizenkilencedik alkalommal lesz hangos a Balaton északi partja az ország legnagyobb motoros zenei fesztiváljától. Aki kedveli a rock zenét és a dugattyúk dalát, annak kötelező jelleggel irány az Open Road Fest! Jómagam a keleti régiót képviselem, konkrétan Debrecenből utazom a Balaton partjára, Alsóörsre ahová az ország (kis túlzással – a világ) minden tájáról érkeznek a Harley-Davidsonok, a motorosok, a szabadság szerelmesei. Mindegy, hogy két keréken, vagy más módon érkezel, lesz megfelelő szállásod. A fesztivál ideje alatt a Pelso Campingben csak fesztivál vendégeit fogadják, a [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Autó-Motor Fesztivál

Idén sem lesznek unalmas üresjáratok! Június 6. és 10 között Alsóörsön

Idén sem lesznek unalmas üresjáratok! Június 6. és 10 között Alsóörsön, a legmenőbb hazai motoros fesztiválon nemcsak a zenei fellépők tüzelik fel a hangulatot, hanem azok a tehetségek is, akik a fizika törvényeit meghazudtolva, sokszor a gravitációnak ellentmondva szórakoztatják majd a résztvevőket esetenként lóháton, motorra vagy biciklire pattanva, vagy éppen egy nagyteljesítményű fűrésszel zsonglőrködve. Rodeó hangulat a Balaton partján A fesztivál történetében először nemcsak vasparipák vágtáznak majd a területen, hiszen a Rodeo Team izgalmas lovas trükkökkel kápráztatja el a résztvevőket. Az akrobatikus, gyakran nyaktörő mutatványok igazi rodeó hangulatot idéznek a tópartra, [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Divat Nekünk bejött

A bambusz nemcsak a pandáké

..avagy ruha készül belőle: Crestyle Outlet. És hogy miért is jó a bambuszból készült ruha? A bambusz a gyapot termesztéséhez képest sokkal kevesebb vizet igényel, így mi is környezettudatosabbak illetve környezetbarátok lehetünk. Sőt permetezni sem szükséges, ezáltal minden mérgező, allergiát kizárhatunk a bambuszból készült ruhákból. Aki ismer, az tudja télen fázni nem szeretek. Igaz nyáron sem. Ezért is örültem egy kis ruhatesztnek a Crestyle Outlet jóvoltából. Valahogy sosem gondoltam arra, hogy a téli hideget aláöltözőkkel védjem ki, pedig alapnak tűnik. Tartottam tőle, hogy rám tapad/ragad, hogy viszketek majd, hogy zavar stb. [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Koncert

Rag’n’Bone Man 11 nap múlva Arénában

Rag’n’Bone Man első nemzetközi turnéja már februárban elkezdődött, így Budapest az európai turné vége felé esik, pár héttel utánunk már az amerikai sportcsarnokokban mutatkozik be élőben a közönségnek az elmúlt évek legnagyobb angol felfedezettje, majd a nyár második felében az európai fesztiválokon tér vissza a kontinensre.     A felszerelést 2 kamion és 2 busz szállítja, 24 főből áll az utazó stáb, amihez Budapesten 25 magyar is csatlakozik majd az építésnél. Az énekesnek és csapatának nincsenek extra kérései, csupán annyit szeretnének, hogy a lehetőségekhez képest a szervezők próbálják minél otthonosabbá tenni az öltözőt [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fotó-Videó Műszaki

WS 560 Speedlite vakut teszteltünk

Két terméket rendeltünk a GearBest webáruházból. Az egyik egy fotó állvány, a másik pedig a WS 560-as fotós vaku. Kíváncsiak voltunk, hogy van-e értelme olcsó vakut venni a profi megbízható vaku mellé, vagy ne is vegyünk drága márkásat?   A termék kicsomagolása után azonnal a vaku súlya lepett  meg, mert szembetűnően könnyű. A vaku egy nagyon praktikus kis tartó zsákban volt, amit simán a fotóstáska pántjára lehet tépőzárra felhelyezni. Ez a tépőzár biztonsági plusz, hogy le ne essen a vakunk, ha már megvan és ugye ha rendezvényen vagyunk, nem árt ha [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Fotó-Videó Műszaki Videó

GearBest- Tripod teszt

Ez a mostani tesztünk egy Hong-Kongi webáruház, a GearBest terméke egy fotóállvány, vagyis tripod A MACTREAM márkanévre keresztelt termék a megrendeléstől számított 1,5 hét alatt nálam is volt. Ez nagyon gyorsnak mondható, mert azért a világ másik végéről érkezett.   A Tripod mérete 62″ és az állványfej 360˙-ban forgatható. Az állvány lábai három tagból állnak, amiket a megszokott csatos módon tudunk kioldani. Ezek a kis műanyag csatok egy idő után el tudnak kopni, de az napi használatnál is éveket jelent. A statív maximum terhelése 15 kg, de szerintem ne kockáztassunk, inkább [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Autó-Motor

Örömautózás 2018

Örömautózás: mosoly, boldogság – a Hungaroringen autózhatott több száz daganatos beteg gyermek 2018.04.11. Minden előzetes várakozást felülmúló sikerrel zárult szombaton az Örömautózás a Hungaroringen. A kilencedik alkalommal megrendezett jótékonysági programon több mint 420 daganatos beteg gyermek ülhetett be egy versenyutóba, élvezhette a felszabadult autózást, a száguldást, az adrenalin gyógyító erejét. Az Örömautózáson a gyerekek 150 versenyutót próbálhattak ki a pályán, 30 terepjáróval mehettek el off-road kalandra és azt is megtapasztalhatták, milyen, amikor egy autóbusz – a Hungaroring teljesen biztonságos tanpályáján – „jeges” útra fut és megpördül, majd újra egyenesbe áll. Videó [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Szépség

Mark face and body

Sokakban él az a sztereotípia, hogy a krémek/testápolók a nőknek lettek kitalálva. Épp minap mesélte kollégám, hogy ha hiszem, ha nem a feleségének megszámlálhatatlan kenceficéje (az ő szavaival élve) van, szinte minden testrészére van egy tégely vagy tubus. Hát igen, a férfiak ezt nehezen értik meg, pedig egyszerű. A lábamon a bőr nem olyan, mint az arcomon. A kézfejem sem egyezik meg a dekoltázsommal, és az sem mindegy hogy hideg van vagy meleg, vagy nappal, vagy éjszaka. És lehet, hogy valaminek épp csak az illata tetszik, és nem is jó semmire, [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Fesztivál

Campus Fesztivál 2018-ra várva, avagy mi is történt 2017-ben

Abban az egyben biztosak lehetünk, hogy a kisebb fesztiválok között a Campus fesztivál mutatta fel a legnagyobb neveket. Többek közt a Prodigy-t. Az is igaz, hogy a fiúk lassan már hazánkba lakcímkártyát igényelhetnének, és az is lehet, hogy a 2022-es választásokon már lesz joguk voksolni. Sebaj! Az utóbbi pár évben nem volt nélkülük fesztivál hazánkban, amit nem bánunk, mert igazi jó bulit csinálnak. De nézzük sorjában! Mit is hoztak nekünk Debrecenbe 2017-ben a tizedik évfordulóra. Nekem például zökkenőmentes karszalag felvételt és kerékpártárolót. Nagyszerű találmány. Az első nap szépen beregisztrálsz, majd 4 [tovább…]

Estimated read time 7 min read
Koncert

A Disney On Ice bemutatja Varázslatos Jégfesztivál című előadását, a Disney birodalom ragyogó egyvelegét

Anna és Elsa, minden idők első számú animációs Disney filmjének, a Jégvarázs nővéreinek szereplésével A budapesti előadásra jegyek 2018. március 29-től kaphatók   Készüljünk a téli csodaországba történő belépésre, hiszen Mickey és Minnie egér elhozza Budapestre a Disney birodalom legvarázslatosabb pillanatait a Disney On Ice – Varázslatos Jégfesztivál keretében. A budapesti előadásra jegyek március 29-től kaphatók.   A mesebeli móka újabb forgatagában vidám részek láthatók mindenki kedvenc Disney filmjeiből, Ariel, Aranyhaj és Belle hercegnők történetéből.   Továbbá élvezhetjük Anna és Elsa különleges szereplését az Oscar® nyertes és minden idők egyik legnagyszerűbb [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Motor

Harley-Davidson Tesztnap & Szezonnyitó

Tavaszköszöntő eseménysorozattal készül áprilisra a Harley-Davidson Budapest. A hagyományos Szezonnyitó ünnepség mellett idén egy exkluzív tesztnappal is megfejelik a szezonkezdést. Bejönnek a Harley-k? Szívesen ki is próbálnál egyet? Akkor naptárakat elő, és vésd be a következő két dátumot: 04.07. Tesztnap, 04.21. Szezonnyitó. HARLEY-DAVIDSON TESZTNAP Dátum: 2018.04.07. 10:00-16:00 (1 tesztkör 30 perc) Helyszín: Harley-Davidson Szalon, 1112 Budapest, Neszmélyi köz 3. Sok szeretettel várják az érdeklődőket április 7-én a Harley-Davidson Budapest Bázisán megrendezésre kerülő Tesztnapon. 8 különböző 2018-as, H-D modellt állítanak majd csatasorba, a legkisebb Street 750-től egészen a legnagyobb túramotorig választható tesztmotor. [tovább…]