3D nyomtató a gyerekeknek

Nemrég teszteltünk egy 3D nyomtatót a Freedee jóvoltából, ami már akkor megtetszett és most a legkisebbekre is gondolva előkerült a gyerekeknek szánt mega szett. Na nézzük csak!

 

A doboz hatalmas, de nem nehéz. Gondolom sok kiegészítő lehet benne, de talán még kifestő is a gyerekeknek, hiszen tudjuk a gyerekek még a színes mesevilágban élnek és nem ebben az elrontott megfelelni vágyó nagybetűs felnőtt világban.

 

A doboz a használati utasítások mellett tartalmazza a 3D elektromos tollat, szilikon anyagból készült sablonokat, ami nagy segítség az építésben és nem mellesleg nyolc csomag Eco-Plastic szálat is eltérő színekben. Ezekben csomagonként 24 db szál van, ami egy darabig biztosan elég. Van még a dobozban egy USB töltő is, de kinek nincs otthon egy mobiltelefon töltője, mert szerencsére azzal is tölthető.

 

A dobozból kivettem a kis 3D tollat és azonnal töltőre tettem. Most vagy az van, hogy fel volt töltve gyárilag, vagy az, hogy hamar töltődik, mert kb. 15 perc után a töltést zöld fénnyel jelző LED már világított folyamatosan. A használati idő még kérdéses, de hamar kiderül az is. Reméljük azért 20-30 percet kibír, mert szerintem egy gyerek ennyi idő alatt már úgy is megun mindent, persze ha nem talál ki valami szuperhős jármű építést és lefeküdni sem akar este.

Feltöltődött a pen!

A toll elején lévő nyomógomb segítségével pofon egyszerű a kezelés. Kell is, hiszen gyerekeknek készült a termék. Amikor betöltöttem az első műanyag pálcát a toll végén és elindítottam a készüléket, akkor a világító zöld fény villognai kezdett és pár másodpercen belül már jött is a fúvókán keresztül a meglágyúlt Eco-Plastic. Elsőnek nem az a szín jött, amit én bele tettem, hanem fehér valami , ami a képen is jól látszik. Gondolom ez az lehet, amivel a játékot a gyártó leteszteli, hogy rendesen működik e.

Nagyon jó ötlet a gyártótól, hogy a dobozban kapunk sablonokat, mert így sokkal ügyesebbek lehetünk és sok jó ötletet is kapunk. Amire elkészítünk egy mintát a sablon alapján, addigra kellően meg is szilárdúl és könnyen ki is tudjuk venni, mert simán elválik a szál a szilikon formától.

Bevallom őszintén, hogy nekem ez jobban tetszik, mint a nagyobb testvére, amiről már írtunk korábban. Jobban kézre esik a markolat és azt hiszem tényleg egy jó kis játékszer, ami azért profin el van készítve. Ami tetszett, hogy folyamatos üzemre képes a toll. Nem kell megállni, hogy melegítse a szálat és a toll külső felülete sem melegedik érezhetően. Szóval folyamatos munkára termett.

Ami még feltűnt, hogy halk, pedig van benne motor, ami továbbítja a szálakat. A kis pen egyik oldalán a ki és bekapcsoló csúszka van, amíg a másik oldal a töltőnyílás. Egyik sem zavarja a kezet szerencsére. A súlya sem nagy, ami szerintem nem mindegy, mert a kicsi gyerekkezeknek az alkotás nem lesz egy súlyemelés.

Ez több mint nagyon jó ajándék! Kreativitást fejlesztő, ami ugyan játék, de ki tudja talán a jövő építészmérnökeinek nagy öteltei így kezdődnek majd.

Összzességében egy pofon egyszerűen használható játék ez a 3D építő mega pack, amit a feltöltés után nyugodt szívvel adhat minden nyolc évet betöltött gyerek kezébe a szülő.

Nálam személy szerint igazi 10/10-es termék, amit csak ajánlani tudok!

Ha szeretnél többet tudni a termékről, akkor kattints IDE!