Világbajnok kis üvegben, avagy chili teszt Tesztvilág módra

Estimated read time 11 min read

Halihó ismét itt vagyunk és most nem autóban ülünk, vagy éppen egy szemránckrémet tesztelünk, hanem kétmaroknyi üvegbe zárt Kabai chilit.

Lehet nem is ezt kellene mondanunk, hiszen a chili paprika és annak változatai kissé eltörpülnek a mögöttes tartalom mellett, ami engem jobban megfogott, mint maga a termék.

A kis egyforma 100 ml űrtartalmú üvegek olyannyira tetszetősek, hogy majdnem azt mondom mindegy mi van benne csak kerüljön már ki a konyha legszebb polcára és legyen dísze annak. Na jó azért mégsem, mert kis bibi van, ami nekem nem igazán jött be. Mégpedig a … Na majd később elmondom, de most vissza gyorsan Kabára ahol készültek ezek a termékek.

Eddig Kaba nekem 4-es számú főút és a cukorgyárral kapcsolódott. Tudom a cukorgyár már nem működik, de mint a kérészek újra meg újra táncukat járva röppennek a Tisza fölött szinte úgy nőtt ki ez a családi manufaktúra, amire véletlenül találtam, hiszen jó barátom Ámon Heni gasztro blogger írásait mindig olvasom. Na jó nem, csak kicsit puncsoltam neki most. Szóval azonnal elkértem az elérhetőségét a tulajdonosnak Diczkó Lászlónak, aki nagyon segítőkész volt és küldött 7 kis üveget, amit majd mi jól megkóstolunk és véleményezünk. Hát bevallom, hogy majdnem úgy vagyok ezzel, hogy annyira szép a termék megjelenése, hogy majdnem nem is érdekel mi van benne, csak gyönyörködni lehessen benne. Megjelennek itt évszámok, Attila vezérünk, de még valami izzó meteor is a 424-es gőzösünk mellett.

Végre üveg a csomagolás!!!!

Jelentem a Tesztvilág soha nem fogad el pénzt azért, hogy jó legyen valami teszt. Ez inkább a nyomtatott médiumok sajátossága, ahol nem a valóság a lényeg, hanem a bevétel. De tudjuk ez mozgat mindent. Talán egy kezemen meg tudnám számolni azokat a médiumokat, akik a Tesztvilág hitvallását követik. Nem vagyunk fizetett PR cikk írók! De akinek nem inge az nem veszi magára. Szóval a csomagolás azért jó, hogy üveg, mert az üveg 100%-ban újra hasznosítható a műanyagokkal ellentétben, hiszen a Polietilén-tereftalát, vagyis a PET nem alkalmas élelmiszeripari újrafelhasználásra. Tehát ezért jó az üveg. A második a műanyag címke, ami sokkal szebb és részletgazdagabb, mint a papír címke. A termék csavarzáras, amivel baj nem lenne, de az a csúnya aranykupak ami a fekete zsugorfólia alatt van……, és nem beszélve arról, hogy nincs semmi szűkítés, így csak úgy ömlik a „drága” chili az ételre…… Itt találtam az első gyenge pontot, ami nekem nem tetszik, mert a visszazárásnál mindig odaszárad (az üveg szélén a meneten) az összegyűlt Kabai chili.

Miért csíp a Chili?

Csípősnek azért érezzük, mert ingerli a szájban lévő fájdalom- és hőérzékelő idegvégződéseket. Ezeket tartósan érzéketlenné teszi, ezért a rendszeres chilifogyasztók ugyanazt a paprikát kevésbé érzik csípősnek, mint a gyakorlatlanok. Fokozza az ízleléshez szükséges nyálképződést is. Elsőre irritálja a bőrt, de többszöri alkalmazása érzésteleníti a kezelt területet. A kapszaicin az örökítő anyagot (a DNS-t) is védi sok karcinogén (rákkeltő) vegyület károsító hatásától, emellett serkenti a keringést és csillapítja a lázat. Néhány orvos szerint a kapszaicin véd a gyomor-, illetve a patkóbélfekélytől is. Gyógyszeralapanyag: serkenti az emésztőnedvek elválasztását, de túladagolva gyulladást okoz. Nyugtató neuropeptidek (enkefalinok és endorfinok) kibocsátására ösztönzi az agyat. A fájdalomérzékelő idegek blokkolására alkalmas gyógyszerkísérletek “alapvegyülete”. Ingerlő hatása miatt könnygáz alapanyagként is hasznosítják.

Termékek, amiket kaptunk

  • Tüzes Mennykő
  • Aranyszarvas
  • Attila
  • BBQ
  • Édes csípős
  • Alabárdos
  • 424

Így sorjában neki is ugrottunk

 

Tüzes mennykő

Nem akarok belemenni a nagy eszmefuttatásba, hiszen nem mindegyik névnél tiszta, hogy miért pont az lett a neve, de valószínű meg van az oka. (Ennél véletlenül gondolom, hogy a Kaba mellett lezúgott hatalmas meteort jelképezné, amiben még szerves anyag is volt.)A termék nevétől és megjelenésétől elvonatkoztatva úgy döntöttem, hogy nem az a jó ami csíp, hanem az a jó aminek íze és zamata van. Az erős paprika egyébként is tudja azt, amit kell. Tehát egy képzeletbeli 10-es skálán osztályozva dől el, hogy melyik a legjobb a nyolc termék közül.

A Tüzes mennykőnél nagyon intenzíven érezni lehet a paprika ízt. Talán azért, mert ez nem annyira brutálisan erős, mint pl. az Attila, amire későbbiekben térek ki. Szóval nekem ez nagyon nagyon bejött, mondhatni No1. Nagyon kellemes ízvilága van és zseniálisan passzolhat vad ételekhez. Mintha tényleg benne lenne az a tüzes mennykő chili formájában. Ez nagyon kiváló termék!!!

 

  • állag: enyhén sűrű, de könnyen kijön az üvegből
  • íz: zseniális 10/10
  • hatékonyság: 10/10!!!  Sokáig megmarad a paprika íz a szánkban és kellemes csípős érzéssel párosul.

 

Aranyszarvas

Na akkor honfoglaljunk és tekerjük le az Aranyszarvas üvegcséről is a csavarzárat.

Hoppá! Azt hittem a Tüzes mennykőnél már jobb nem lehet, mert az valami zseniális, és erre itt van az Aranyszarvas. Ha az előzőnél ízeket lehetett érezni, akkor itt pláne igaz. Pár pillanatig ezeket az ízeket éreztem és utána jött csak a csípős íz. Fantasztikus! Csak egy valamit sajnálok, hogy nem a gyártó „boszorkány konyhájában” kóstoltam meg, mert ódákat zengtem volna. Ezt ha jót akartok, akkor megkóstoljátok ti is. Nagyon ízletes és pont annyira csípős, amennyire szükséges. Huu de szeretem ezt az Aranyszarvast és kicsinek tartom a 100 ml-es üveget, mert itt az 500 ml is hamar elfogy.

  • állag: könnyen kijön az üvegből
  • íz: 10/12 :)))  Ezzel a Chili Manufaktura levett a lábamról
  • hatékonyság(erősség) 10/7

 

 

 

Attila

Attila az Isten ostora jól tudjuk. A design itt is megfogja az embert és érezzük a hagyomány ápolást a termék nevében és megjelenésben. A termék könnyen folyik és nem kell az üveget rázogatni, ütögetni, hogy ki tudjunk belőle facsarni pár csöppet. Az Attila Chili egy igazán sokáig használható termék, hiszen olyan kevés kell belőle, hogy szinte nem is fogy el soha.

  • állag 10/10
  • íz -Nem igazán tudnám besorolni, mert olyan erős, hogy vallatni lehet vele és nekem ennél a terméknél nem igazán az íz, hanem a brutális csípős íz a vezérsík.
  • hatékonyság(erősség) 10/10

 

 

 

BBQ

Na itt nem tudok nagy dolgokat mondani, mert valljuk be mi magyarok nem vagyunk a BBQ jéghegy csúcsán.Talán inkább lent vagyunk még a völgyben, de azért figyelemre méltó, hogy léteznek az üzletek polcain az ezekhez hasonló termékek is, hogy az ínyencek minden igényét ki tudják elégíteni.

Megkóstoltam. Semmihez nem hasonlítható ízvilág, ami nem rossz, sokkal inkább különleges. Majdnem lehúztam az összeset, mint valami alkoholista, aki a reggeli felest húzza le. Szóval nagyon finom. Kedves olvasók most azt hiszik, hogy valami kötelező istenítő tesztet kell írnom, mert, hogy mennyire dicsérem a termékeket. Nem így van! Egyszerűen érezni benne a lelkesedést és a kabai Diczkó László keze munkáját. És az ezt letükröző külső designt.

BBQ már alig van az üvegben, szóval ez az egyik nagy baja és az utolsó is.

  • állaga: folyós az előzőekhez képest
  • íz: finom, nincs utóíze és amilyen különleges és intenzív olyannyira hamar el is múlik az érzés
  • hatékonyság: 10/7

 

Édes csípős

Ajjajj! De még milyen csípős huuuuu. Úgy képzeljétek el, hogy natúr magában kóstolgatom a számítógép előtt egymás után a termékeket és azonnal írom, amit gondolok. Ez amolyan első reakció. Izzadok, folyik rólam a víz és az elemeimmel küzdök. Meghúztam az üveget, mint hülye gyerek a macska farkát. Igen édes, mint ahogyan a neve is sugallja. De ami utána jött az már nem embernek, akarom mondani nem nekem való. Na jó tudom nem mindegy a mérték itt sem, ami kicsit sok volt. Egyébként az íze nem rossz, de az én ízvilágom ezt az édes-csípőset nem annyira fogadja be. De hát ízlések és pofonok kérdése.

Az Édes csípős

  • állaga: elég hígnak mondható, könnyen folyik, ezért jól sikerült is meghúzni a „nedűt”
  • íz: édes és csípős íz kombinációja, nincs utóíze
  • hatékonysága: 10/8

 

Alabárdos

Na ezt meg sem merem már kóstolni. Alabárdos, hajjajjj, a nevéből csak arra következtetek, hogy előre elő kell venni a papír zsebkendőt a tejet és még egy-két túlélő dolgot. Ez tuti odaver a neve alapján. Na nézzük és bontsuk ki. Eddig sajnos mindegyik üveget nehéz volt eltávolítani a fekete zsugorsapkától, ami kicsit zavaró, mert nem szeretek kínlódni a lebontással. Sikerült és nekiugrok a páncélos, alabárdos chilinek.

Hoppá lőn meglepetés! Nem is olyan erős, mint gondoltam. Olyan közepesnek mondanám, vagy inkább attól lejjebb kicsivel. Az íze viszont kárpótol. Nagyon jó íze van és érezni a paprika mellett az enyhe fokhagymát is. Nagyon kellemes az összhatás.

  • állag: nagyon laza szerkezetű, könnyen folyik
  • íz: egyszerűen szeretem
  • hatékonyság(erősség) 10/6

 

Már kezdenek az ízlelő bimbóim besokallni, de még nincs vége

424 

Mint a hazai gyártású méltán híres gőzmozdony. Na de remélem nem kormos, hanem inkább füst ízű, vagy füst aromás termék lehet a 424. Na nézzük van e füst íze.

Hjajj csuklok. Talán a legerősebb ez, mert már beszélni se tudok. A 424 enyhén füstös és a színe is kicsit hajaz a gőzmozdonyra. Huu de kemény! Ha valóban ilyen tudott a 424, akkor még ma is gyártani kellene. Már a szemem is kifolyt, de közben meg érzem az ízeket is. Paradicsomos ízt és erőset érzek, de ugyanígy hagyma vöröshagyma ízt is.

  • állag: közepesen sűrű, de azért könnyen kijön az üvegből
  • íz: zamatos és különleges ízvilág
  • hatékonyság: sokáig éreztem az ízeket, ami nagyon jó

 

 

 

Összességében a termékek azonnal megszerethetőek, hiszen nem csak chiliről, hanem magyarságtudatról is beszélhetünk. Ezután már nem csak a régi cukorgyár jut eszembe Kabáról, hanem a Chili Hungária Manufaktúra is.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek