Egy kézben egy komplett versenyistálló, avagy Huawei M3 teszt

Estimated read time 7 min read

Több cikket is olvashattatok már a Huaweiről nálunk, ma hoztam még egyet. A Huawei MediaPad M3-ről fogunk egész pontosan beszélni.

Az utóbbi időben a világ harmadig legnagyobb okostelefon gyártó cégévé nőtte ki magát és nagy erővel nagy felelősség is jár. Az itthoni piacon illetve európaszerte már jól ismert márka Amerikában is egyre szilárdabban veti meg lábait.

De térjünk is a lényegre. A statisztikák szerint az elmúlt 3 évben csökkent az igény a tabletek iránt, hisz ma már néhány telefon önmagában akkora, mint egy tablet. Legkedvesebb kínai cégünk most sem volt rest elkápráztatni minket.

Első találkozás

Az ember azt hinné, hogy jó, megjött az új tabletem és a doboz( ami valószínűleg 2 doboz) tökéletesen passzol egymásba. Bezzeg itt! Mikor kézhez kaptam csodálkoztam. Egy gyönyörű, kemény fehér doboz díszelgett a kezemben, amit úgy nyithattam ki, mint egy kinccsel teli szelencét. Az is! A szépség mellé tartalom is társult. Leírás, töltő, SIM-tű valamint a micoUSB mellett lapul még a dobozban egy védőfólia is. Nem ám csak úgy odarakva, hányavetin. A kihajtható doboz tejetében van egy kis zseb. Oda van elrejtve. Teljesen elolvadtam..

Kivéve egy letisztult, kompakt ezüst készüléket tarottam a kezemben. Fémházas, így azért egy masszívabb dologról beszélünk ami egy 5100 miliamperórás akkumuátort rejt. Mivel jól el van rejtve, így nem olyan egyszerű az esetleges cseréje. Vékony, kecses (7,3 miliméter s 319 gramm). Félve vettem kezembe, nehogy elejtsem. Hála az égnek, nem csúszós, illetve pont akkora, hogy még át lehet fogni, így a másik, szabad kezemmel érinthetem bármely pontját a panelnak.

Az IPS kijelzője gyönyörűen vissza adja a színeket, nem csoda, hisz 1600×2560 pixelen mutatja. Fent márkafelirt és egy 8 megapixeles kamera vár, nem messze tőle egy értesítési led. Össze van rakva, szép, kényelmes. Filmezés közben elég sok pozitúrából lehet nézni, így a belátási szöge jó. Alul “gombbal” találkozunk, alattuk ujjlenyomat leolvasó. Hasznos kis funkció. Érdemes használni, főleg ha kihasználjuk a gép tulajdonságait, s körülbelül egy kis gépként használjuk. Fülesnek dugó. Kényelmes helyen, nem zavaró. Oldalt két gombbal találkozunk. Az egyik a hangerő szabályozó, a másik a bekapcsoló. Kis finomak, nem hivalkodó, de kéznél vannak.

Belső

Négy darab Cortex-A72 (2,3 gigahertz) és négy Cortex-A53 mag (1,8 gigahertz) valósággal feltépi a hátlapot az M3-ban. Alkalmazás kezeléstől a telepítésig csak úgy vágtat. A proci igényes feladatokkal igen jóban van. Nem sikerült lefagyasztanom, pedig próbáltam. A tárhely 32 gigabájt, viszont 25 gigabájtot tudunk csak belőle használni. Ha ez nem lenne elég a prémium változatban 64 gigabájtot tudunk megtölteni. Legjobb, hogy bővíthető egy 128 gigabájtos microSD-t bele tudunk tenni, így még több infot tud nekünk tárolni.

Nagyon jó, hogy van egy kamera hátul, de akkor mi lesz a selfiekkel ( ejtsd: szelfi)? Semmi gond, van előlapi kamera is. Az is 8 megapixeles, így mosolyoghatunk bármikor. Az előlapit különösebben nem ajánlanám nagy fotózgatásokhoz, mert nincs benne autofókusz, viszont a hátsóval lehet szép képeket csinálni, de arra inkább ott vannak a Huawei csodás telefonjai milliószor jobb kamerákkal. Viszont amennyiben mégis ezzel a csodával szeretnénk megörökíteni a kertiparit, akkor megtehetjük, hisz van beépített éjjeli felvétel mód. Nyár lévén a sok utazás miatt elég sok panoráma képet készíthetünk. Tehát ha hirtelen nincs a kezünkben egy csodás Huawei telefon, akkor nem kell lemaradnunk a fontos események megörökítéséről.

A hangra viszont panasz nincs. A tablet két oldalán helyezkednek el a hangszórók, így inkább oldalra szórja hangot, de ezzel semmi gond nincs. Egy kb 20 négyzetméteres szobát könnyedén betölt a hangja, tisztán. Az én fülem leginkább a középső illetve magas hang tartományba eső hangokat érezte tisztának. Nem ezzel a tablettel lesz hatalmas ereszd el a hajam zene hallgatáshoz, de filmezéshez vagy sima ágyban fetrengős zene hallgatáshoz kiváló.

S ha már az ágyban fetrengünk. Filmezésre kiváló a Huawei M3 tablet. Körülbelül nincs olyan kódolási mód amit ne játszana le, a színeket gyönyörűen mutatja, a hangot remekül vissza adja. Bal oldalon a fényerőt lehet állítani ha lehúzza az ember az ujját, jobb oldalon pedig a hangerőt. Hű társunk lehet egy lustálkodó délutánon vagy egy hosszabb metro úton ha egy kis szórakozásra vágyunk, meg amúgy is.
Mivel tényleg úgy funkcionál, mint egy kis laptop, így amennyiben van internet elérésünk, bármikor tudunk böngészni rajta, letölteni, feltölteni, élni a szociális életünket a világ hálón. Mind ezt kényelmesen.

Összességében én csak ajánlani tudom ezt a csodás Huawei tabletet, hű társ a mindennapokban, s remekül ki tud minket segíteni. Hosszú üzem ideje miatt ( akár 5-6 nap) kitartó, nem kell mindig azzal törődni, hogy legyen a közelben egy konnektor, és mikor szükség is van rá, elég csupán pár óra, hogy teljesen feltöltse magát. 5100 miliamperórás aksit kapott, ami igen jó választás volt . A hosszú üzem időhöz azért hozzájárul a SoC, s ha jól optimalizáljuk az Androidot, a világ idejét együtt tölthetjük ezzel a szépséggel, aki okos is. 4 gigabájt RAM, IPS kijelző, Kirin 950-es SoC. Mi lehet itt rossz innentől?

Alapvetően semmi. Hiányossága van, de kinek nincs? Kicsit hiányoltam a vakut, de ez még nem akkora dolog. Ha komolyabb játékokat akarunk játszani, 3D-s játékokat, előfordulhat, hogy kicsit akadozik a kép.

Ár érték arányban kiváló választás szerintem. Valószínűleg hétköznapi használattal nem fogja az ember kiakasztani, viszont nagyon jó ha vele van. Főleg azoknak ajánlom akik esetleg a telefont nem látják kristály tisztán, így a nagyobb monitor megoldást jelenthet. De alapvetően mindenkinek aki szeret otthon filmezgetni, anékül, hogy a TV-t be kéne kapcsolni. Nekem nagyon jó szolgálatot tett, mindennap velem volt az egyetemen, munkában, otthon. Jó volt nem inci-finciben nézni a drive doksikat a telefonon, hanem nagyban láttam és megtudtam mutatni.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek