NŐKÉPZŐ WORKSHOP-ON JÁRTUNK

Estimated read time 6 min read

. [sam id=”65″ codes=”true”]

2017 áprilisában indult el az első Nőképző workshop, amely a szépülni és lélekben, tudatosságban fejlődni vágyó nőknek nyújt segítséget.
A személyiségfejlesztő tréningek között is forradalmian új ez a képzési forma, mivel elsősorban az önbizalomhiánnyal küzdő nőknek igyekszik segítséget nyújtani, személyre szabott, interaktív foglalkozásokkal.

A Nőképző tulajdonosa s egyben alapítója Larion Zoé, aki a képzések szervezése és levezetése mellett modell, szépségtanácsadó és műsorvezető.
A Nőképző ötlete már jóval korábban megszületett, ugyanis Zoé tiniként elég komoly önbizalomhiánnyal küzdött.
Ez erős kihatással volt élete minden területére; az iskolai-
és baráti kapcsolataira, később a párkapcsolatára és a munkahelyen való helytállására is.
Tucatnyi önfejlesztő könyvet olvasott ki és személyiségfejlesztő- illetve pszichológiai előadásokat hallgatott végig.
Ám azt senki nem mondta el, hogy ezeket a tanácsokat hogyan építheti be a mindennapjaiba, hogy valódi és hosszú távú változást érjen el.

Töretlen kitartásának köszönhetően, két sorsfordító pont volt az életében, amely gyökeresen megváltoztatta az önmagához való hozzáállását. Azt vallja, hogy csak abban az esetben érhetsz el változást, ha szembenézel a félelmeiddel.
Ő is ezt tette 2003 nyarán, amikor önbizalomhiányát egy ‘bátorságpróbával’ győzte le; indult egy szépségversenyen!
Bár a verseny előtti héten fizikailag is rosszul volt, állandó gyomorgörcse és hányingere volt az idegességtől, elhatározta, hogy “csakazértis” megcsinálja, leküzdi a félelmeit! Remegő lábakkal jött le a színpadról, de szépségkirálynő lett, leginkább, mert ügyesen megtanulta színlelni a magabiztosságot!
Ez valóban fontos lépcsőfok volt, de külsejével továbbra sem volt elégedett.
Akkoriban úgy jellemezte mellkasát mint egy 10 éves kisfiúét, mivel sajnos egyáltalán nem volt melle.
2008-ban valóra vált egyik álma, amely a másik sorsdöntő pont volt az életében; egy mellnagyobbító műtét.

A személyisége és megjelenése megváltoztatásának köszönhetően mára igazi nő vált belőle. Olyasvalaki, aki önbizalommal telve járja a saját útját és célja, hogy minél több félénk és önmagáért kiállni nem merő nőnek nyújtson segítséget.
Zoénak több mint 10 évnyi tapasztalata van személyiségfejlesztésben, ezalatt saját módszert fejlesztett ki az önbizalomhiány leküzdésére. Emellett nagy hangsúlyt fektet a képzések minőségére ezért a szakmájukban kiemelkedően tehetséges szakemberekkel karöltve zajlanak a Nőképző Workshop-ok.

Az első Nőképző Workshop témája: Ne állásod legyen hanem karriered!
A képzés igazán hangulatos és csajos környezetben zajlott. Zoé mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Személyesen, egyenként köszöntött minket és helyes kis ajándékcsomagokkal fogadott.
Miután mindenki megérkezett, elfoglaltuk a helyünket majd Magyarország legjobb fejvadásza, Kovács Zsuzsanna avatott be minket a sikeres álláskeresés és karrierépítés titkaiba.

NőképzőWorkshop2

Nagyon tetszett, hogy nem előadást hallhattunk, hanem aktívan részt vettünk a képzésen, így egymás tapasztalataiból is tanulhattunk illetve valóban személyre szabott tanácsokat kaptunk.
A képzésen többet között megtudhattuk, hogy hogyan írjunk nyerő önéletrajzot, hogyan jelenjünk meg és viselkedjünk az állásinterjún. Nem elég egy jól megírt önéletrajz és motivációs levél, a felvett testhelyzeteink, mozdulataink is sokatmondóak. Ami személy szerint nekem nagyon tetszett, hogy nem csak az én mozdulataim árulkodóak, hanem az interjúztatóé is! Ergo már az állásinterjúk alatt szavak és visszajelzés nélkül is tudni fogom, hogy alkalmasnak tartanak-e az általam megpályázott pozícióra illetve ennek tudatában befolyásolni tudom a meghallgatásom kimenetelét!

Volt még valami ami miatt teljesen megváltozott a hozzáállásom. Én eddig minden alkalommal úgy ültem be egy állásinterjúra, mintha a pozíció betöltéséből csak nekem származna hasznom, vagyis majdhogynem meghunyászkodva és mondhatni remegő lábakkal indultam. Ez a hozzáállásom a Nőképző Workshop után teljesen megváltozott, mivel Zsuzsi rávilágított arra,
hogy az állásinterjú nem egy vizsga, hanem egyenlő felek közötti megbeszélés és megállapodás, vagyis nekem is ugyanannyi jogom van kérdezni. Sőt, ha kellemetlen vagy személyes kérdést tesznek fel, minden esetben kérdezzek rá az okra.

Zoé a nap folyamán apró ajándékokkal lepett meg minket és az ottlétünk alatt folyamatosan gondoskodott a kényelmünkről
és a jó hangulatról, mi több, együtt ünnepelhettük a Nőképző születésnapját, megkoronázva a napot egy isteni finom, mindenmentes tortával is!
A képzés alatti aktivitásunkért Nőképző pontokat gyűjthettünk, a legtöbb pontot elért társunk pedig egy szupercsajos szépítő kozmetikai kezelést nyert!
Mi többiek sem tértünk haza üres kézzel, a tombolán értékes termékeket nyertünk!

NőképzőWorkshop3

Hálás vagyok, hogy részese lehettem az első Nőképző Workshopnak!
Az ott megszerzett tudásnak köszönhetően, 9 nap alatt találtam állást, most kötetlen munkaidőben dolgozom versenyképes fizetésért!

Gyere el Te is a következő igazán nőcis Nőképző Workshopra, melynek témája:

VISELD A HAJAD IGAZI KORONAKÉNT!
Nem kell a felesleges hajcihő!

Időpont: 2017.05.06. szombat 10:00-17:00

Részletekért kattints

Jegyvásárlás: 2017.05.05. 12:00-ig!

 

[sam id=”64″ codes=”true”]

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek