X40 autós menetrögzítő teszt

Estimated read time 6 min read

Ismét kaptunk valamit a GerarBest-től és örömmel vetettük magunkat a tesztelés alá. Most egy autós kamerát, vagyis egy menetrögzítőt kaptunk.

autos-kamera-3

Aki nem ismeri ezeket a kamerákat, azoknak gyorsan egy pár mondatban elmondom mire is való. Az egész általában egy kis méretű eszköz, amit az autó szélvédője mögé teszünk és különösebb figyelem nélkül rögzíti az eső szélvédő előtt történt eseményeket. Ez általában 120-170 fokos látószöget jelent, ami simán belátja a két A oszlop közötti teret. Bármi történik a közlekedésünk során, a kamera mindent rögzít és utólagosan segít a vitás ügyek bizonyításánál, de akár egy piros lámpánál történő áthajtásnál is. Tehát minden képen pénzt takarít meg nekünk,

autos-kamera-2

 

Mi most az X40 kamerát teszteltük és sok olyan dolog került napvilágra, ami valóban nem csak jó, hanem praktikus is.

 

A kamera csomagolása praktikus és nagyon masszív. Amikor kinyitottam, akkor döbbentem rá, hogy akik becsomagolták azok tudnak valamit, mert ilyen gondosan soha nem tudnám visszatenni. Rengeteg mindent rejt a doboz. Talán olyat is, amit sosem fogunk használni, de mégis ott van.

kamera-1

 

A kamera szép egyszerű és nem az utánozós design. Nem az ugyanolyan kaszniba rakott más más  márkanévvel ellátott tömegcikk. Külön figyeltek az engem igazán zavaró kábelek elvezetésére, amit egy, a kamera hátához csatlakoztatható kábelcsatornával tudunk eszközölni. Ez a csatorna kétoldalas ragasztóval rögzíthető az autó szélvédőjéhez, így simán elér a takaró burkolatokig, ahol szépen el lehet rejteni az áram és a GPS vevő kábelét is. Igen, mert GPS adatkapcsolatra is képes!

kamera-2

autos-kamera-5

A kamerát teljesen egyszerű beüzemelni. Az oldalán kell egy micro SD kártyát betenni, amire történik a valós idejű képrögzítés. Ugyanezen az oldalon van a beépített mikrofon is. A felső részen az USB port és mellette a GPS, valamint az audio kimenet. Ez utóbbi szerintem nem kell senkinek. A kamera két oldalán van egy-egy tekerhető tárcsa, amivel a kamera függőleges szögét lehet állítani. Ez egy hatalmas előny, ami még a beüzemelés előtt megtetszett. A másik a könnyű felhelyezés, amit egy talp kétoldalas felragasztása után eszközölhetünk. Egyszerűen csak rá kell húzni egy kis sínre és már biztonságosan fönt is van a szélvédőn.

Nem néztem a használati utasítást, de így is teljes sötétben is sikerült az alap opciókat pillanatokon belül beállítani. Csak rá kell jönni melyik gomb az enter és melyik menü lépés két gombja. A kamerának van egy halovány belső akksija, de attól nem várhatunk csodát. Nem is erre az üzemre van tervezve, hiszen az autónkkal órákat közlekedünk napi szinten.

A kamera „G” szenzoros és Full HD felbontású. ennél többre azt gondoljuk nincs szükség. De van! A micro SD kártyára nem csak az utazásunk videóját mentjük le, hanem sok más adatot is, amit a számítógépünkön újra meg újra megnézhetünk, vagy akár ki is elemezhetjük a sebességünket, útvonalunkat is . Egy nagyon jó megjelenésű kontroll felület párosul a visszanézés alatt, Nem csak a kamerakép jelenik meg, hanem mellette a felülnézet (Google map) is. Nagyon érdekes és egyben összetett és hasznos dolog. Például azoknak, akik szeretik este végignézni merre is jártak. Üzletkötők, fuvarozók stb stb.

És akkor nem is beszéltünk arról a biztonságról, biztonságérzetről, amit nyújt a kamera a használójának.

Könnyedén lassíthatunk, vagy gyorsíthatjuk a HDR felvételeket.

Teszt videó

 

Főbb jellemzők:
Ambarella A7LA50 chip nagyobb sebeségű
1296 szuper HD, felvétel
Ultra mini mérete 1,5 hüvelykes TFT képernyő
135 fok széles látószög
kamera 90 fokos elforgatás
A készülék rögzíti a vezetési sávot és menti a GPS-adatokat
loop felvétel
G-szenzor védi a felvétel fájlokat baleset esetén
Mozgásérzékelés, intelligens és okos
maximálisan 64G TF kártyát kezel
AV OUT funkció
Beépített mikrofon az Ön kényelmét
Decode formátum: H.264
Képérzékelő: OV4689 4MP CMOS
Lencse anyaga: 6G

 

Típus: X40
Típus: Autós DVR GPS
Név: Ambarella
Chip szet: Ambarella A7LA50
Képérzékelő: CMOS
Max Külső kártya támogatás: TF 64G (nem tartozék)
Képernyő méret: 1.5inch
Képernyő típusa: TFT
Akkumulátor típusa: Biztonságos kondenzátor
Akkumulátor kapacitás (mAh): Nem
Töltés módja: Autós töltő, USB töltés PC
munkaidő: Nem
Működési feszültség: 12V
Wide Angle: 135 fokos széles látószögű objektív
Objektív Méret: 1.8cm
Videó formátum: MOV
Video felbontás: 1296P (2304 x 1296), 2560 x 1080,720P (1280 x 720)
Videó Frame Rate: 2304 x 1296 (30 fps), 2560 x 1080 (30 fps), 1920 x 1080 (45fps / 30fps) , 1280 x 720 (60fps / 30fps)
video kimenet: AV-Out
audio System: Beépített mikrofon / speacker (AAC)
Fehéregyensúly mód: Auto, felhős, fénycső, Sunny, Tungsten
Vízálló: Nem
vízálló Értékelés: Nincs
Loop ciklus felvétel: Igen
Loop ciklus Felvételi idő: 1 perc, 3perc, 5perc, KI
Mozgásérzékelés: igen
Mozgásérzékelés Távolság: kb 3m
Éjjellátó: Nincs
Éjjellátó távolság: nincs
GPS: Igen
G- érzékelő: XYZ háromtengelyes érzékelő fájlvédelmet
WDR: Igen
HDR: Igen
Anti-shake: Igen
Nyelv: angol
Parkoló Monitoring: Nem
Működési hőmérséklet .: -10 – 40 fok
A tápkábel hossza: 3.39m autós töltő kábel, 0.74m USB kábel, 1.43m GPS antenna kábel
Termék tömege: 0,067 kg
Csomag súlya: 0,382 kg
Méret (H x Sz x H): 5,00 x 4,50 x 7,00 cm / 1,97 x 1,77 x 2,76 hüvelyk
A csomag mérete (L x Sz x H): 14,00 x 8,30 x 9,00 cm / 5,51 x 3,27 x 3,54 hüvelyk

 

Ilyen olcsón ekkora tudású autóskamerát sehol nem láttunk, ezért jó ajándék lehet Karácsonyra is.

1920_2

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek