Mikulás Vitorlás Regatta !

Estimated read time 3 min read

 

Jött egy hír ez meg kell osztanunk, hiszen itt kőkemény emberek versenyeztek a hidegben! Le a kalappal előttük, de lássuk miről is van szó:

A hétvégén került megrendezésre a BL YachtClubban a Téli Regatta Vitorlás Versenysorozat első állomása.

– A szilveszteri versenyen már a TesztVilág is ott lesz –

A verseny a hideg időjárás ellenére számos érdeklődőt vonzott, mind a versenyzők, mind pedig a nézők szempontjából. A versenyre végül 15 csapat nevezett, és a partról is számos néző követte az eseményeket ezen a szép napos téli szombaton. „A szilveszteri regatta elmúlt évekbeli sikerén felbuzdulva szerveztük meg idén a Téli Vitorlás Versenysorozatot. A Mikulás Regatta ennek az első állomása, ahol nem várt érdeklődés mellett 15 egység száll hajóra, de már az év utolsó napján megrendezendő szilveszteri regattára is több csapat leadta a nevezését. Úgy látszik, van igény a téli vitorlázásra, aminek mi nagyon örülünk! – nyilatkozta Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője.

A verseny úgy zajlott, hogy a három kezdő futamból az első két helyezett a nagydöntőbe, a második és a harmadik helyezett a kisdöntőbe jutott tovább. A versenyzőknek nagy szerencséje volt az idővel, mert némi bizonytalankodás után feltámadt a szél, és a tervezett öt futamból mind az ötöt meg tudták rendezni. A nagydöntő befutója a téli időjárásnak köszönhetően már naplementében zajlott. A versenyzők kivétel nélkül örültek annak, hogy részt tudtak venni a versenyen és, hogy ezen vitorlás versenysorozat keretében sikerül a tél időszakban is megmérettetni magukat, és kitolni a vitorlásszezont is. „A hideg időjárás ellenére is alkalmas a Balaton a vitorlázásra mindössze jól fel kell öltözni. A szél hatására a jelenlegi 2 fokos hőmérsékletet az ember olyan -2 foknak érzékeli. A verseny indulásakor 8 csomóssal szél uralkodott, ami azt gondolom teljesen ideális a versenyzéshez, mivel még mi versenyzők sem fagyunk meg, és a hajók is tudnak haladni. Mi élvezzük, hogy a téli időszakban is tudunk vitorlázni a Balaton főleg, hogy ilyen szép idő van ma” – mondta Limoneti Benoist Tamás, versenyző. De a téli vitorlás versenysorozat nem marad ennyiben, ugyanis megrendezésre kerül még a Szilveszteri Regatta a BL YachtClubban, amire már most nagy az érdeklődés. Emellett lesz Farsangi és Tavaszi Vitorlás Regatta verseny is. A II. Rudi Trans Mikulás Vitorlás Regatta versenyt végül nagy küzdelemben a Soponyai Géza által irányított csapata nyerte.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek