Nissan NV 200 Evalia

Estimated read time 5 min read

Hoppáré a Nissan nem csak személyautóba rejtett elektromos erőforrású autót gyárt, hanem kis teher és 7 személyes családi autóba is ugyanúgy. NV200 Evalia volánja került most a Tesztvilág keze közé, hogy elvigyük pár körre és a tapasztalatainkat megosszuk veletek.

nISSAN nV200

Ezt a modellt a Budaőrsi Gablini szalonból hoztam el azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kihasználom az elektromos autózás hasznát, vagyis majd jól elmegyek mindenhová teljesen ingyen. Igen, mert a töltőpontokat bármely elektromos autóval közlekedő ingyenesen használhatja. Na de erre nem akarok kitérni, hiszen már sokszor írtunk ezekről a töltésekről, töltőpontokról stb. stb.

 

Nissan NV200 (5)

 

Sokkal inkább érdekesnek találom az autó méreteit, belső kialakítását. A fogyasztás és a megtehető kilométer pedig mindig összetett, hiszen nem mindegy mennyien ülünk az autóban és, hogy mekkora az a bizonyos láb, ami nyomja a pedált.

Teljes feltöltés mellett azért 120 km körül tudunk megtenni az Evaila nyergében. Lassan gomba mód szaporodó töltőpontok tudatában nem kell azért annyira parázni, hogy ez nagyon kevés. Igen tudom én is, hogy legalább 300 km kellene, de annak itt van az új Leaf és elégedjen meg öt személlyel. Nekünk most az NV 200 Evalia  jutott 🙂

Nissan NV200 (2)

Az autó teljesen kényelmes a vezető és az utasok számára is. Az ülések világos színe a prémium kategória sajátossága, habár ez nem bőr, hanem vászon kivitel. Egy ilyen családi autónak szerintem nem való a világos ülés kárpit, hiszen a hátul rosszalkodó gyerekek kezében minden megfordul. A csokitól kezdve az üdítőig és valljuk be ezeket nagyon nehéz eltüntetni.

Viszont kárpótoljon minket az ülések variálhatósága és a háttámlán lévő „piknik” asztal. Nagyon azért ezt sem tudjuk kihasználni, de elmondhatjuk, hogy VAN!

Az ülések osztása a következő képen alakul. Elől kettő, a második sorban három osztott ülés van 2/1 arányban és hátul két osztott ülés. Na ezeket aztán variálhatjuk össze-vissza, ami a képeken is látszik. Természetesen ha vettünk egy hatalmas hűtőszekrényt, akkor sem kell fuvarozót hívni, hiszen az ülések előre és oldalra billentésével hatalmas helyet kapunk.

A beszállás sem okoz gondot, mert összesen öt ajtónk van. Az utasaink toló ajtón tudnak beszállni, ami akadás mentesen és könnyen nyílik és záródik. A hátsó ajtó felfelé nyílik, amit én kimondottan szeretek, mert esőben is nyugodtan pakolászhatunk, mivel nem ázunk el. Sajnos az utasainknak csak egyszerű és kis méretű hátsó ablakaik vannak a szellőztetésre, ami engem zavarna ha ott ülnék, de megnyugtató is, mert ott tuti nem ugrik ki a rosszcsont gyerek.

Nissan NV200 (4)

Összességében kényelmes az utazás az NV200-al sofőrnek és utasnak egyaránt. Talán egy-két hiányosság az, amin lehetne javítani az az, hogy a telefonomat a műszerfal bal oldalán a pohártartóban kellett tartanom, mert másol nem találtam biztonságos helyet. A másik, ami hiányzott az nem más, mint a könyök támasz az ülésen. Hosszú útnál ez már elengedhetetlen valljuk be. Jobb híján az ember akaratlanul is a váltón lógatja a kezét, pedig nem is váltogatunk, mivel az NV 200 és az összes elektromos autó automata. Talán jobb kifejezés a váltó helyett az irányváltó kifejezés.

Vezetési élményünket fokozó gomb is van a váltó fölött. Ez nem más, mint az ECO. Ezt előzéseknél kikapcsolva brutál nyomatékot kapunk. Ilyenkor azért az áram is fogy természetesen. Az autónak a Nissannál megszokott jó stabilitása van és a fékek is megfogják a könnyűnek nem mondható karosszériát.

Összességében a Nissan vett egy nagy adag gyurmát és gyúrt egy 7 személyes elektromos autót a nagycsaládosoknak. Mert kell! A Nissan az a cég, aki a legjobban „erőlteti” az elektromos autózást. Mindent megtesz, hogy a vezérhajót(a Leaf) és a környezetvédelmet promótálja. Leginkább neki köszönhetjük a legtöbb zöld rendszámos autókat. Szóval száz szónak is egy a vége a 7 személyes NV200 Evalia nem rosszabb semmivel, mint a Leaf, csak talán kicsit hamarabb kell tölteni.

 

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek