Panasonic IPL villanófényes szőrtelenítő

Amikor a Panasonic megkapta az IPL technológiás ES-WH80 szőrtelenítőt, akkor még ők sem gondolták, hogy arra sem lesz idejük, hogy kivegyék a dobozból, mert a szemfüles Tesztvilág rácsapott, mint bolond gyerek a tetkórágóra.

Ebből az következik, hogy ismét egy újdonságról számolhatunk be nektek.

panasonic es-wh80 (1)

Ez az újdonság a szőrtelenítés új lépcsőfoka, az IPL.

Egy kis történelem a szőrtelenítés világából

Az ókori egyiptomiakon kívül a görögök és a kínaiak is eltávolították a szőrzetüket. Egyiptomban kígyóvért használtak szőrtelenítőként, a görögök érdes bőrrel dörzsölték a csupaszítani kívánt testrészt. Keleten citrom és cukor egyvelegével faggyúgyantát használtak, amely a mai gyantázás ősének tekinthető. Az ókori Rómában a láb szőrtelenítésére puhára főzött piócát alkalmaztak. Az 1800-as évek végén King Camp Gillette megalkotta az acélpengés borotvát. 1915-ben pedig már a nőknek is gyártottak belőle.

 IPL

Intense Pulse Light = intenzív pulzáló fény

Az IPL technológiás szőrtelenítés a villanófényen alapul, ami nagy energiás fény hatására, nem kimondottam a szőrszálak, hanem a bőr felszínét kezeli olyan módon, hogy a bőr pigmentjeiben (melanin) elnyelődik és átalakulva hőenergiává, a növekedésben lévő szőrtüszőket élettelenné teszi, így nem tud új szőrszál nőni a régi helyett. Az elhalt szőrszálak nagyjából két hét után maguktól kihullanak.

 

A szőr növekedésének 3 fázisa

telogenAz első az anagén fázis, ami a szőrhagyma aktív növekedési fázisa. Ekkor a szőr gyökerének sejtjei gyorsan osztódnak és a szőr pigmentjének, a melaninnak a termelése is ilyenkor aktív. A szőr növekedésének három ciklusa közül ez a fázis a legfontosabb az IPL szőrtelenítés szempontjából, ugyanis az IPL fénye a melaninban elnyelődve alakul hővé, ezáltal tudja a szőrtüszőt kiégetni. Az anagén fázis 2-től akár 8 évig is elhúzódhat, ez egyénenként és testtájanként változik.

 

katagenAz anagén fázisnál jóval rövidebb az utána következő fázis, a katagén, ami egy kb. 2-3 hetes időszak. Ebben a periódusban a következők zajlanak: a szőr töve összenő a szőrhagymával, a szőrtüszőnek megszűnik a vérellátása, ezért összezsugorodik, leáll a szőrsejtek osztódása, de a szőrhagyma megújul, hogy újabb szőrtüsző növekedhessen benne.

 

 

 

anagenAz utolsó fázis a telogén, ami egy nyugalmi állapot. A szőrszálak kb. egynegyede van ebben a szakaszban. Ekkor a szőrtüsző elsorvad, majd 2-3 hónap után ki is hullik.

Jó tudni!

Milyen technológiát válasszak? (Lézer, IPL vagy HPL?)

A fényenergián alapuló tartós szőrtelenítő módszerekből 3-féle létezik: lézer, IPL és HPL. Az első kettő 10-20 éves múltra tekint vissza, a HPL pedig 1-2 éves múltra. Mindhárom módszer azon alapul, hogy a szőrtüszőben a szőrszál sötét pigmentje (melanin) elnyeli a kibocsájtott fényt. Ez a fény hővé alakul, és a sötét színű szőrszálakat gyakorlatilag kiégeti, a szőr gyökerét roncsolja, majd a szőrnövekedést inaktívvá teszi. Így jön létre a tartós, évekig tartó szőrtelenség a kezelt testrészen.

nd Lézer:

80-90%-os szőrzetcsökkenést eredményez. Fájdalmas. Pontszerűen kezel, ezért elég lassúnak is mondható (több óra is lehet pl. 1 láb szőrtelenítése). Ezek miatt egyre kevésbé népszerű eljárás. Kozmetikai szalonban és otthoni gépben is használatos.

nd IPL:

80-90%-os szőrzetcsökkenést eredményez. Fájdalommentes. Nem pontszerűen, hanem nagyobb felületen kezel (1-5cm2), így gyorsnak mondható (egy láb szőrtelenítése 10-20 perc). Az egyik legnépszerűbb eljárás. Kozmetikai szalonban és otthoni gépben is használatos.

nd HPL (olykor ez is IPL néven fut):

50-70%-os szőrzetcsökkenést eredményez. Fájdalommentes. Nem pontszerűen, hanem nagyobb felületen kezel (1-5cm2), így gyorsnak mondható (egy láb szőrtelenítése 10-20 perc). HPL gépekben az IPL technológiát RF rádiófrekvenciával kombinálják. Utóbbi csak bőrfeszesítésre és ránctalanításra használatos, így a szőrtelenítés hatékonyságát valószínűleg nem erősíti. Sőt jelenléte miatt az ilyen készülékekben az IPL intenzitása kisebb, mint a csak tisztán IPL technológiát alkalmazó készülékekben. A HPL csak otthoni gépben használatos. Forrás: szortelenitesipl.hu, vitaminsziget.hu

PX3085

A Panasonic ES-WH80 IPL szőrtelenítő megjelenése letisztult külső jelleggel és kényelmesen fogható marokrésszel büszkélkedhet. A készülék lekerekített és elegáns. A belső nyakrészen van a bekapcsoló és az öt pontban állítható szabályzó gomb is. Az egyes beállításokat kék visszajelző LED mutatja. A Panasonic ES-WH80 könnyen tisztítható műanyag burkolatát szépen megtervezték. panasonic es-wh80 (2)Olyan mintha nem is egy otthoni készülék lenne, hanem inkább egy luxus kozmetika egyik kincse. A szőrtelenítőnek elég nagy a súlya, de gondolom tele van fénnyel 🙂 .  Teljes feltöltés után azért nem kevesebb, mint 600 villanásra képes a gyári adatok szerint. Az nagyon sok, hiszen használat közben kb. 4 másodpercenként képes villanni, mire a benne lévő kis trafó újra feltöltődik feszültséggel. panasonic es-wh80 (1)Ezt kis sípoló hanggal jelzi a készülék, de úgy is dolgozhatunk, hogy egyszerűen a kívánt bőrfelületen enyhe nyomással tartva várjuk az impulzust. A készüléket egyes villanásokkal is használhatjuk. Ilyenkor odanyomjuk a bőrünkhöz és egyet villantunk.

A villanófej ablak mérete 3,5 x 1,5 cm, a készülék hosszúsága 20 cm, míg a legszélesebb pontja, ami a felső résznél van az 6,5 cm.

A töltőnyílás a készülék alján van, amibe a 230V teljesítményű csatlakozót tudjuk bedugni és már tölthetjük is a Li -ion akkumlátort.

Nekünk nagyon tetszik ez a készülék, mert fájdalom mentes és kíméletes. Persze az ára még abban a kategóriában van, hogy inkább a kozmetikusok fogják megvenni, de idővel ez is biztosan olcsóbb lesz. Igen az ár 100.000 Ft körül mozog. És akkor most drága ez a készülék?

Hölgyeim legalább a férfiaknak nem kell gondolkozni mit is vegyenek legközelebb ajándékba.

 

 

Panasonic ES-WH80 készüléket a Panasonic Magyaroszág biztosította