CAT S 40 strapatelefon teszt

Estimated read time 7 min read

CAT S 40 (1)A strapatelefon piac nem olyan nagy, mint a hagyományos telefon arzenál, pedig valljuk be azért még mindig sokkal többen végeznek fizikai munkát, mint irodait. Ebből kifolyólag lenne sokkal nagyobb igény ezeknek a telefonoknak a fejlesztésére.

Tesztelésre kaptuk a CAT S 40 érintőképernyős strapatelefont a CAT hazai forgalmazójától, hogy ha van kedvünk kicsit járjuk körül ezt a melós telefont is.

 

 

 

CAT S 40 (5)

 

Az olcsónak nem mondható ( 110-130.000 Ft körül kapható) tekintélyes méretű  S40 leginkább azoknak jó, akik zord körülmények között dolgoznak. Persze adunk egy piros pontot, mert ezt a készüléket már nem szégyen elővenni egy puccos helyen sem, hiszen a design sokat javult. Hajszálnyit túlozva, akár „öltönyös telefon” is lehetne. Persze nem az és nem is ezt a szegmenst kívánta megcélozni a Caterpillar

[box style=”info”]A Caterpillar telefonokat a Bullitt Mobile Ltd. készíti. A gyárat 2009-ben alapította Colin Batt, David Floyd és Richard Wharton. Jelenleg 75 országban kaphatóak a termékeik a telefontól a hangsugárzókig és a fejhallgatókig. Legnagyobb piacuk Kína, Egyesült Államok és Anglia. [/box]

De miért dönt valaki a CAT márka mellett?

Az emberek nagy része csak akkor jön rá a megoldásra, amikor a drágán megvásárolt új telefont az első nap leejti és a legrosszabb esetben el is törik a kijelzője. Na ilyenkor merül fel elsőként, hogy jobb lett volna azt a kicsit csúnyább és nagyobb S40-et megvenni. Igen, mert az legalább bírja a gyűrődést.

CAT S 40 (4)

A dobozban nincs semmi különleges. Töltő, töltőkábel és a megszokott füldugós fejhallgató. Nagyon jól harmonizál a műanyag és a fém ebben a párosításban, mert csak a két oldalsó éle fém a telefonnak. Az előlapot is feldobja a vékony fém csík és a fényes kis csavarok. Ezek mind arra utalnak, hogy egy masszív házzal van dolgunk. Nem egy vékony darabról beszélünk, hiszen 12,5 mm-ről beszélünk. persze valahol el kell férnie a nagy 3000 mAh akksinak.

Lehet szeretni egy ilyen energia bombát?

Biztos bírja a strapát?

A videó magáért beszél…

Mi nem próbáltuk ki és nem tettük semmi extrém helyzetbe, hiszen ez egy elegáns készülék és nem szerettük volna összekoszolni. Inkább a gyári adatokra hivatkozunk, hiszen azt biztosan hozza csont nélkül.

 

KialakításÉrintőképernyős
SIM kártya típusanano-SIM

Műszaki jellemzők

Processzor típusa
  • SoC/CPU: Qualcomm Snapdragon 210
  • GPU: Adreno 304
Processzormagok száma4 magos
Processzor sebessége1.1 GHz
RAM1024 MB
Belső memória mérete16 GB
Memória bővíthetőIgen
Memóriakártya típusamicroSD (max. 64 GB)

Szoftver

Operációs rendszerAndroid

Kijelző

Kijelzők száma1
Kijelző mérete4.7″
Kijelző felbontása540 x 960 pixel
Kijelző típusaKapacitív IPS
3D kijelzőNem
Egyéb kijelző tulajdonságok
  • 16 millió színárnyalat
  • Gorilla Glass 4

Kamera

FényképezőVan
3D kameraNem
Előlapi kameraVan
Előlapi kamera felbontása2 MPx
Előlapi kamera maximális felbontása1600 x 1200 pixel
Hátlapi kamera felbontása8 MPx
Hátlapi kamera maximális felbontása3264 x 2448 pixel
AutofókuszVan
Beépített vakuVan
VideofelvételVan
Maximális video felbontás1920 x 1080 @ 30 fps

Multimédia

MP3 lejátszóVan
Video lejátszásVan
Internet böngészőVan
JátékVan

Kommunikációs csatornák

Adatátvitel
Wi-Fi
Bluetooth
Csatlakozók
USB
3,5 Jack fülhallgató kimenet
Hálózati kapcsolatok
GSM
GPRS kapcsolat
EDGE kapcsolat
UMTS (3G)
WCDMA
HSDPA
HSUPA
LTE támogatás (4G)
GPS modul

Akkumulátor

Készenléti idő936 óra
Beszélgetési idő1080 perc
Akkumulátor típusaLi-Ion
Akkumulátor kapacitás3000 mAh

Üzenetküldés

MMSVan
E-mailVan

Méretek

Szélesség74.1 mm
Vastagság12.5 mm

Funkciók

Dual simIgen
CseppállóIgen
VízállóIgen
PorállóIgen
ÜtésállóIgen
MP3/WMA/AAC csengőhangIgen
DiktafonVan
NaptárVan
ÉbresztőVan
SzámológépVan
KihangosításVan
Hardware ModemVan
Ujjlenyomat-olvasóNincs

 

CAT S 40 (3)

Ellenáll mindennek
A Cat S40 okostelefon ellenáll a víznek, a pornak, a magas hőmérsékletnek, s 1,8 méter magasságig lejtés álló. Ennek köszönhetően a készülék a legmostohább körülményeket is túléli, így minden helyzetben számíthatsz rá.
Erős és szép
Amellett, hogy strapabíró, a Cat S40 mobiltelefon ultrafényes kijelzővel, és páratlan hangminőséggel kecsegtet. Ezáltal a szabadban, erős napfény és zaj közepette is kényelmesen használhatod a készüléket.
39 napos akkumulátor üzemidő
A 3000 mAh-ás, nagykapacitású akkumulátor 18 órás beszélgetési időt, s mint egy 39 napos készenléti időt biztosít. Ezzel a leghosszabb munkaidőt is átvészelheted, de akár hosszas túrákon is hasznát veheted.
Négy magos processzor
Válts nagyobb sebességre, válts Quad-Core processzorra! A 4 processzormaggal rendelkező telefonnal a szórakozás új dimenziójába léphetsz. Segítségével nincs többé akadozás, várakozás, felhőtlenül böngészhetsz.
Okos funkciók
A Cat S40 okostelefon magasra teszi a lécet a strapabíró telefonok versenyében. A masszív külső mögött olyan nagyszerű funkciók rejlenek, mint az NFC, GPS, vagy az ultra gyors 4G adatátvitel. Emellett a telefon 4,7″-os qHD kijelzővel rendelkezik, melyen minden tartalom éles és élénk minőségben köszön vissza.
Édes szórakozás: Android 5.1
A Cat S40 mobiltelefonon a Google 2015. márciusában kiadott Android 5.1 Lollipopoperációs rendszere fut. A platform teljesen megújult külsőt kapott. A Material design nevű új stílus egyszerű, letisztult és természetes. A belső változások közül az egyik leghasznosabb az üzemidő növekedés. Az ART futtatókörnyezet, az alkalmazkodó adaptív fényerő és a JobScheduler mintegy másfél órával hosszítják a készülék terhelhetőségét. Megújultak az értesítések is, immár kártyákként sorakoznak a kijelzőn, a fontosabb értesítések pedig a lista elejére kerülnek.

Ami nekünk szemet, akarom mondani fület szűrt az a telefonálás. Többen mondták, hogy halk vagyok. Próbáltam emelni a hangerőn, hátha ez lehet a baj, de nem segített. Vagyis valószínű, hogy a vízállóság miatt háttérbe szorul a mikrofonunk teljesítménye. Itt ezzel kompromisszumot kell kötnie a felhasználónak. Ezt azért nem árt tudni, de ettől függetlenül a készülék teljesen jól működik.

Hátrány:

  • túl nagy
  • halk mikrofon
  • nem az olcsó kategória
  • alacsony kijelző felbontás (540 x 960 pixel)

Előny:

  • hosszú készenléti és telefonálási idő
  • strapabíró
  • jó design
  • erős processzor
  • Gorilla Glass 4 kijelző
  • nagy belső memória (16 GB)

Összességében, ha van pénzed egy szépen letisztult megjelenésű és erős procis strapatelefonra, akkor pár hibától eltekintve igen jó választás a CAT S 40. Ha építőipari ember vagy, vagy bármi más, ahol fontos az elérhetőség és a megbízható telefon, akkor a CAT termékeit szeretni fogod.

 

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek