SZIN 2015: a hatodik nap

Estimated read time 8 min read

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015

A SZIN hatodik napjával méltón sikerült elbúcsúztatnunk az idei nyarat, a fesztiválszezont. Nem kisebb nevek segítettek ebben nekünk, mint a Kelemen Kabátban, a Russkaja, a Brains és Sian Evans…

A Nagyszínpadon a Kelemen Kabátban kezdett 16 óra 30 perckor, majd őket követte a Cloud 9+. Minden bizonnyal szegényes a zenei műveltségem, de még soha nem hallottam az utóbbi zenekarról, ellenben kellemes meglepetést okoztak a számomra: nagyon is jók voltak, és a közönség hangulatát is jócskán sikerült befűteniük. 16 óra 30-kor kezdett a Russkaja. Az osztrák-orosz együttes már visszatérő vendég a SZIN-en, de emlékszem, hogy tavaly az NNG Party Arénában voltak, és már akkor is látszott, hogy kinőtték a helyet, hiszen a sátor oldalát majd’ kirúgták a táncikáló nézők. Most végre méltó helyen prezentálták műsorukat. Sikerült beindítaniuk a psycho traktort is, a nézőközönség kettéosztottságát kihasználva két kereket is elindítottak 🙂 Majd voltak annyira jó fejek, hogy kijöttek a nézőtérre egy-egy pacsira. SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015

SZIN 2015 Russkaja
Russkaja

A Nagyszínpad utolsó fellépője idén a Brains volt, és ki kell mondjam, hogy megérdemelték a helyet és a pozíciót. A tavalyi koncertjük is nagyon-nagyon jóra sikerült, és ezt most még sikerült fokozniuk Sian Evans, a Kosheen énekesnőjének a részvételével mondjuk. Több ezren voltak kíváncsiak rájuk, és táncolták végig a másfél órás előadást. SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015

SZIN 2015 Brains
Brains

A Live Arénában délután négytől egészen hajnali négyig ment a party, többek között a FISH!, az Ivan and the Parazol és a Junkies részvételével. A Mizo Színpadon az Alvin és a Mókusok mellett pedig fellépett az Animal Cannibals és a Happy Gang is, akikkel a negyvenpluszos korosztálynak kedveztek. SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015

Az utolsó napi GALÉRIÁT itt találjátok.

Mindent összevetve a konklúzióm a SZIN-ről a következő: amit a legelső napnál is megírtam:  a SZIN a magyar fesztiválélet egyik legjobb ár-érték(élmény) arányú rendezvénye. Ez már ott is meglátszik, hogy az elmúlt három évben (mióta látogatom a SZIN-t), eddig csak növekvő látogatottsági számokat láttam (idén a 6 napon összesen több mint 90.000 ember jött a napfény városába a nyarat búcsúztatni. A rendezésre senkinek nem lehet panasza, a körülmények a sátorozáshoz és a sima fesztiválozáshoz is abszolút adottak és vállalhatók (mosdók, zuhanyzók, stb.) voltak.  Az ingyenes csomagmegőrző és a kihelyezett infopontok pedig igazán hasznosak egy fesztiválozónak.

A biztonsági emberek és a rendőrök jelenléte megfelelő biztonságérzetet nyújtott, emellett megfelelő mennyiségű egészségügyi szakember is felügyelte a programokat.

Tehát azt mondom, hogy ha – teszem azt – a tinédzser gyerekem azt mondaná hogy az első fesztiválélményét a SZIN-en szeretné megszerezni, mindenképpen engedném neki. Sőt, szerintem együtt mennénk 🙂

Végül szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek hogy lehetővé tették hogy a Tesztvilág csapata idén is részt vegyen a SZIN-en, és reméljük találkozunk jövőre is! SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015

A SZIN hivatalos sajtóközleménye:

Több mint 90 ezer látogató az idei SZIN-en!

Rekordot döntő látogatószámmal ért véget az idei Szegedi Ifjúsági Napok, több mint 90 ezren vettek részt a nyárzáró fesztiválon. Tömérdek izgalmas program, valamint számos nagyszerű zenekar és előadó szórakoztatta 6 napon keresztül 5 színpadona SZINezőket. Tisza-part, napsütés, változatos napközbeni programok, őrületes koncertek és hajnalig tartó táncolás – ez volt az idei SZIN.

A fesztivál első napjaiban még borongós időjárás volt jellemző, a második felében viszont már napsütéses reggelekre ébredhettek a fesztiválozók, így a kora délutáni órákban a SZIN strandjának homokos partján napozó és a Tisza hűsítő vízében lubickoló fiatalokkal találkozhattunk. A SZIN-lakók és a napközben kilátogatók idén sem unatkoztak, mivel a Szegedi Ifjúsági Napok az idei évben is változatos napközbeni programokat és érdekes kikapcsolódási lehetőségeket kínált a fesztiválozók számára.

Az aktív kikapcsolódás hívei a Coca-Cola Strandparty területén töltődhettek fel, az új ismeretekre vágyók az MVM Paks II. Tájékoztató Kamion interaktív kiállításán hasznos információhoz juthattak a paksi atomerőművel és az új atomerőművi blokkokkal kapcsolatban, a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a SZIN Vidámparkot, felmászhattak a mobil mászófalra, és leugorhattak akár 10 méter magasból egy „óriáspárnára”. Továbbá fotózkodhattunk 3D-s dinókkal az Árkád jóvoltából, bulizhattunk az Új Nemzedék Plusz záróbuliján, részt vehettünk a Nemzeti Bor Maraton által szervezett Nagy Fesztivál Borteszten, valamint a Civil Faluban civil szervezetek hosszú sorával találkozhattunk, ahol mókás játékok és előadások során hasznos ismeretekre tehettünk szert. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői egy, a fesztiválozás során előtérbe kerülő problémát is kiemelten kezeltek, ugyanis a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen a biztonságos fesztiválozásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztás veszélyéire hívták fel a figyelmet. A kezdeményezés során zárható poharakat osztottak a fesztiválozóknak, melyen a következő felirat szerepelt: „A te poharad. A te életed. Vigyázz rá!”

 A zenei élményekre éhes fesztiválozók már délután 4 órától élvezhették a jobbnál jobb koncerteket, és indulhatott a hajnalig tartó szórakozás. A kilátogatókat 5 színpad várta: a SZIN Nagyszínpad, a Live Aréna, a Mizo Színpad, a WakeUp Szeged Party Aréna, valamint a PizzaFutár SilentDisco, ezen kívül további party helyszínek és sátrak gondoskodtak a fesztiválhangulatról.

SZIN 2015 SZIN_2015 - utcsó nap

Számos nagyszerű zenekart és előadót köszönthettünk az idei év fellépői között, akik mind felejthetetlen fesztiválélményt nyújtottak közönségüknek. Színpadra lépett – a teljesség igénye nélkül –az 1. napon a ThaShudras, a Wellhello, a Magashegyi Underground, a Hiperkarma,a Beatrice, a Scooter, a 2. napon együtt bulizhattunk a Kowalsky meg a Vega, Ákos, a Kaukázus és Odett koncertjén. A 3. napon fergeteges hangulatot varázsolt a Mary Popkids, a New Level Empire,a Honeybeast, a Supernem, az Anna & the Barbies, a Péterfy Bori & Love Band, a The Biebers, az OchoMacho,az Irie Maffia és Dj Fresh, a 4. napon a Margaret Island, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Dubioza kolektiv, a Bëlga, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel koncertjét és a Subscribe búcsúkoncertjét élvezhettük. Az 5.napon a Szabó Balázs Bandája, a 30Y, a Hősök, Majka & Curtis, a Magna Cum Laude és Nick Warren szolgáltatta a fesztiválhangulatot, az utolsó napon fellépő legnagyobb nevek pedig a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+, a Fish!, az Ivan and the Parazol, az Alvin és a Mókusok, a Junkies, a Russkaja,Brains feat. Sian Evans (Kosheen), valamint Chris Lake voltak.

Izgalmas élményekben és pillanatokban lehetett részünk, konfettiesőben élvezhettük a nagyobb koncerteket, egy lánykérés szemtanúilehettünk a színpadon a Halott pénz koncertjén, valamint láthattuk, hogy a Groovehouse fellépése alatt tortával köszöntötték a formáció oszlopos tagját, a szülinapos Kárpáti Zsoltot.

Az idei fesztivál ideje alatt több mint 2000 ember dolgozott azon, hogy a fesztiválozók a lehető legjobban érezzék magukat, és átélhessék az igazi SZIN élményt. Változatos napközbeni programok, illetve zenei kínálat jellemezte az idén elsőként 6 napos fesztivált, melynek köszönhetően több mint 90 ezer fesztiválozó látogatott ki az Újszegedi Partfürdő területére, hogy a nyár méltó lezárásaként néhány felejthetetlen napot tölthessen el a SZIN-en.

(A 6. nap összefoglalója: https://vimeo.com/137809067)

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek