Megkerestük az év legjobb Belga sörét

Estimated read time 9 min read

 Belga sör,Belga sör,Belga sör,Belga sör

A VI. alkalommal megrendezésre kerülő Belga Sörfesztiválon 35 belga sörfőzde 196 féle söréből – köztük 55 csapolt és 40 új sörből – válogathattak az érdeklődők.

A helyszín a lehető legjobb. A Duna mellett a Bálna ad helyet a sörfesztnek, ami azért is jó, mert pontosan ott áll meg a villamos így mehettünk tömegközlekedéssel is bátran.

Belga sör

Melyik lesz a az én legjobb Belga söre?

 Belga sör,Belga sör,Belga sör,Belga sör

A bálna gyomrában a második emeleten volt a fesztivál. Meglepetésünkre nem volt nagy tömeg, de ezt annak is betudhatjuk, hogy dél körül érkeztünk. Belga sör

A rendezvény igazi kánaán volt a sör ínyenceknek. Több száz Belga sörkülönlegességet ihattunk volna liter számra, de mi inkább a kevesebb több alapon megkerestük a Tesztvilág legjobb Belga sörét. Végigkóstolva a rengeteg nedüt szinte kicsit sörfőzővé váltunk.

Ahogyan a közmondás is említi, hogy „Ahány ház, annyi szokás”. Valahogy így van ez a sörökkel és a sörkészítéssel is. Minden gyártónak meg van a mag a titkos receptúrája, amit semmi pénzért el nem árulna. Évszázadok óta a komló teszi a sört sörré. A sárga arany poharas és csapolt formában is kóstolható volt

Felsorolni sem lehet a világos, félbarna, vagy barna sörök kavalkádját a sok gyümölcsös mellett. Kóstoltunk Amber ale, Blonde ale, Dubbel, Tripel, Lambic és Flamand barna sört is.

Minden sörnek meg van a maga története és gyártójának filozófiája.

Belga sör

Megtalálhattuk a legkisebbtől a legnagyobb sörgyártók termékeit is. Az apátsági söröket és a trappista söröket is. A csaposok egytől egyig mosolyogva és vidáman osztogatták a zsetonokért kapható italokat. Ettől függetlenül nem voltak részeg emberek. A minőségi sörök kedvelőivel találkozhattunk és sörözhettünk együtt a sörpadoknál. Belga sör

Pár óra intenzív sörözés után eldőlt a végeredmény.

A Tesztvilág szerint a legjobb Belga sör még mindig a 2012-es világbajnok sör a Gouden Carolus Tripel  világos sör, ami 9% alkohol tartalmú.

Belga sör

Közvetlenül utána a kókuszos ízesítésű Belga sör végzett, amiből még indulás előtt kértünk egy pohárnyit.

A belga sörök a legváltozatosabb formákban készülnek – a szokványos világos láger sörtől a lambic típusú, spontán erjedésű sörökön át a flamand vörösig. A belga sörfőzés eredete a középkorig nyúlik vissza, amikor is a kolostorok kezdték meg az előállításukat. Belgiumban jelenleg az Inbev ésAlken Maes a legnagyobb sörfőzdék, rajtuk kívül még 130 sörfőzde működik az országban, a legnagyobb nemzetközi cégektől a kis, családi vállalkozásban üzemeltetett mikro sörfőzdékig. A sörfőzdék kb. 800 sörfajtát állítanak elő rendszeresen, azonban az egyes alkalmakra készített, különleges söröket is ideszámítva, a belga sörfajták száma eléri a 8700-at. A belga sörgyártást nagymértékben elősegítette az 1919-es Vandervelde törvény mely megtiltotta a 18%-nál erősebb italok árusítását bizonyos helyeken. Bár a Vandervelde törvényt 1983-ban helyezték hatályon kívül, a belga sörgyártást és sörfogyasztást nagymértékben fellendítette ez a törvény.

2006-ban az átlagos belga sörfogyasztás fejenként 86 liter volt, ami jelentős visszalépés az 1993-as 108 literhez képest. Ugyanakkor ebben a periódusban a belga sör kivitele 4 millió hektoliterről 10,6 millió hektoliterre nőtt. (Wikipédia)

 Belga sör,Belga sör,Belga sör,Belga sör

 

 

 

Belépők

Az 6. Belga Sörfesztiválon kétféle belépőjegyet vásárolhattok:
„Sörkedvelőknek” 2800 Ft, mely 3 pohár sört,
„Sörrajongóknak” 4000 Ft, mely 5 pohár sört tartalmaz.

Mindkét belépő mellé a Belga Sörfesztivál hivatalos üvegpoharát adjuk!

Bankkártyás és Szépkártyás fizetési lehetőség biztosított! Elfogadott kártyák: Visa, Mastercard, American Express, valamint OTP-s, K&H-s és MKB-s Szépkártyák „vendéglátás” zsebei!
A belépőt egy alkalommal kell megváltanotok, és mindhárom nap beléphettek a rendezvényre. Ennek feltétele, hogy magatokkal hozzátok a Belga Sörfesztivál hivatalos üvegpoharát! A helyszínen váltott, papír alapú belépőjegy, karszalag stb. nincs, maga a pohár jogosít fel belépésre!

Idén JEGYELŐVÉTELre is adott a lehetőség a port.hu/jegy oldalon. ELŐRE VÁLTOTT JEGYEITEKKEL az elővételes jegy / VIP pultokat keressétek, ahol átvehetitek poharaitokat és a zsetonokat! Az előre váltott jeggyel érkezőknek egy pohár Gallica Premium Pils sört adunk ajándékba!

A pénztárak a rendezvény zárása előtt egy órával zárnak!

Zsetonok

A választott belépőfajtától függően 3 (Sörkedvelőknek), illetve 5 (Sörrajongóknak) zsetont kaptok. Az 6. Belga Sörfesztivál területén kizárólag ezen zsetonok ellenében szolgálunk ki Titeket sörrel. Egy zsetonért bármelyik sörös pultnál, bármelyik általatok választott sörrel megtöltjük egyszer a poharatokat. Tehát 1 zseton = 1 pohár sör, és ez mind a 196 sörre igaz.

Az előre váltott jeggyel érkezők +1 db, más színű zsetont kapnak. Ezen zseton ellenében kapjátok meg az ajándék pohár Gallica Premium Pils sört.

További zsetonokat 600 Ft/db áron vásárolhattok az arra kijelölt pultoknál!

Zsetonjaitokat a söröspultokon kívül a SHOP-ban is használhatjátok (lásd: Helyszínek).

A plusz zsetonok értékesítésére szolgáló pultok a rendezvény zárása előtt fél órával zárnak! A megvásárolt zsetonokat nem áll módunkban visszaváltani!

Poharak, mennyiségek

Minden kedves vendégünknek a belépő megváltásakor a Belga Sörfesztivál hivatalos poharát adjuk. A pohár innentől kezdve a saját tulajdonotok! Ez az üvegből készült, oroszlános címerrel ellátott söröspohár külön a Belga Sörfesztiválra készült. A Belga Sörfesztiválon csak és kizárólag ezekbe a poharakba szolgálunk ki! A pohár űrtartalma a jelzésig 0,2 liter. A poharaitokat eddig a jelzésig töltjük sörrel, a jelzés feletti rész a képződött sörhab helye. Itt hívnánk fel szíves figyelmeteket, hogy bizonyos, tradicionális módszerekkel készült sörök esetében nem képződik hab!

Tehát az 6. Belga Sörfesztiválon minden sörből egységesen 0,2 litert mérünk!

Poharat csak belépő mellé adunk! Kérünk Titeket, vigyázzatok poharaitokra, mert a sérült, törött, vagy elveszett poharak helyett nem áll módunkban újat adni! A poharakat továbbá nem áll módunkban visszavásárolni!

Helyszínek

FŐTEREM: a Bálna 2. emeletén: itt találjátok az 6. Belga Sörfesztivál teljes sörkínálatát, azaz több, mint 196 féle belga sört, köztük 55 féle csapolt sört, valamint a hideg ételeket árusító standokat. Az itt vásárolt ételekért zsetonokkal nem, csak készpénzzel tudtok fizetni! A Főterem megközelíthető liftek, valamint mozgólépcsők segítségével. Itt találjátok az önkiszolgáló pohármosókat is!

PANORÁMATERASZ a Bálna tetején: napsütötte terasz csodálatos dunai panorámával, ülőhelyekkel. Megközelíthető lifttel a 3. emeletig, onnan már csak egy emelet gyalogosan.

DUNAPARTI TERASZ a Bálna előtt: 16 féle csapolt belga sör, az elmaradhatatlan belga hasábburgonya, valamint hamburger és hot-dog. Az itt vásárolt ételekért zsetonokkal nem, csak készpénzzel tudtok fizetni.

SHOP a Főteremben: különleges, márkázott ajándéktárgyakat, belga sörös relikviákat, pólókat vásárolhattok! A SHOP-ban vásárolt termékekért cserébe zsetonokat is elfogadunk, illetve beszámítjuk az árba (a zseton értéke 600 Ft).

MOSDÓK: a Bálna 2. emeletén, a Főterem előtti előcsarnokban! Akadálymentesített mosdót is itt találtok.

Néhány szó a sörválasztékról, segítség a választásban

Az 6. Belga Sörfesztiválon 35 belga sörfőzde 55 féle csapolt és több, mint 140 féle üveges sörét kóstolhatjátok. Jól tudjuk, hogy ilyen hatalmas választékból nem könnyű választani.
Ez a weboldal azért született, hogy segítségével leszűkíthessétek a választékot, és nagyobb eséllyel találjátok meg a nektek leginkább megfelelő söröket. A „sörök” menüpont alatt sörfőzdék, pultok és sörtípusok szerinti bontást találtok a sörtípusok és a sörök leírásaival.

 

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek