Hangember vagy? H4 Zoom teszt a Tajti Music áruházból

Estimated read time 4 min read

Zoom H4

Annak ellenére, hogy egy vizuális médium vagyunk, fontosnak tartjuk, hogy tesztjeink az „audió alkotóknak és kedvelőknek” is kedvezzen. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk a hangzó eszközök tesztelésére is. Az ilyen apparátusok között az egyik, ha nem a legfontosabb az, amivel rögzíthetjük a számunkra fontos hangokat. Ehhez a tevékenységhez jelent meg a Zoom legujabb eszkösze is, a H4, ami több, mint egy egyszerű hangrögzítő. Ezért a H4 elsősorban hangszakembereknek” ajánlott.

 H4 Zoom

Csúcsminőségben rögzít bármit, legyen az hang vagy zene.  Ha megvásároljuk, az amúgyis árarányértékben a piacon elfogadható árnak mondható összegért. Az „unboxing” után találunk szélvédő szivacsot is, egy 2 GB-os SD kártyát, amire rögzíthetünk. Valamint egy érdekes kiegészítőt is. Mivel lebutítva kvázi egy mikrofonról van szó, kapunk hozzá egy markolatot is, amit felhecsavarozva az eszköz alján lévő menetbe, egy énekes mikrofonként is használhat. Ezzel a mikrofon állványba is könnyen rögzíthetjük normál módban 6 órát, stamina modban pedig 11 órát. A 90-120 fokban variálható  kétirányű mikrofonkapszulák segítségével magas minőségben rögzíthetjük a legkisebb neszt is, amit szabad füllel talán nem is hallhatunk, legyen az bárhol a Zoom H4 helyzetéhez képest.

    H4 Zoom,H4 Zoom,H4 Zoom,H4 Zoom

    Az X/Y elhelyeszkedésű mikrofonoknak köszönhetően pontosan és fázishiba nélkük tudja lokalizálni a hangforrást. A menüben többféle beállítás közül választhatunk. Opcionálhatjuk a minőség mellett, a tömörítést is. Nagy felbontású, 24-bit / 96 kHz-es lineáris PCM-felvételt tudunk produkálni vele. A mikrofonon be tudjuk állítani a hang erősségét, ami segít a halkabb hangokat többszörösére erősíteni egy digitálisan vezérelt előerősítő segítségével. Állíthatjuk a lejátszás sebességét is, 50% lassítás vagy 150% gyorsítás között, az 1,9 inches LCD kijelzőn. A Zoom H4  kombinált XLR/TRS csatlakozó aljzattal és fantom táppal is rendelkezik. Hi-Z bemenetként a gitárok csatlakoztatására is kiválóan használható.

     

     H4 Zoom  H4 Zoom

    Beépített hangológép és metronóm is van a menüben, amely a zenészeknek nagyban segítségükre lehet. Lehetőségünk van a felvevőn belül vágásra és normalizálásra is. Így a számítógépünk használata nélkül készre vághatjuk a felvett anyagunkat. USB2.0 támogatással csatlakoztathatjuk számítógépünkhöz, sőt hangkártyaként is működik. Vagy a már megszokott saját szoftverünket, vagy a csomagban található Cubase LE 4-et használva közvetlenül rögzíthetünk PC-re. Akár komolyabb Broadcast alkalmazásokhoz idő bélyeg, illetve track markerrel is jelölhetünk a rögzítés közben, melyet a rögzített fájl tartalmaz. A gumírozott külső borítás valamennyire védi a külső káros hatásoktól. Egyetlen negatívum, hogy nincs benne akkumulátor, ehelyett elemmel, USB csatlokozón vagy tápcsatlakozón keresztül tudjuk használni.

    Összegezve annyit lehet róla elmondani, hogy az akksi hiányának problémáját leszámítva egy koplett hordozható hangstúdió tulajdonosai lehetünk, ha megvásároljuk, ami azért valljuk meg, nem rossz.

     H4 Zoom,H4 Zoom,H4 Zoom,H4 Zoom

    A készüléket a Tajti Music biztosította.

    Pusztai Krisztián

    A következő tesztek is érdekelhetnek....

    Régebbi tesztek