Még mindig jól szól a Love Metal

Estimated read time 5 min read

 2014. július 24. Budapest Park 19 óra

 

Az Anti Fitness Club nyitotta a Budapest Parkban fellépő finn zenekar, a HIM koncertjét. Személy szerint ugyan voltak fenntartásaim az előzenekar személyével kapcsolatban, de meg kell mondjam, elég kellemesen csalódtam. Jól játszottak a fiúk, hozták a hangulatot, előkészítették a közönséget a „nagyágyúk” fogadására.

 

dd

Kattints a képre a galéria eléréséért!

Összesen 40 percet töltött az AFC a színpadon, majd további 20 percet vett igénybe az átszerelés. Ez idő alatt szépen összeszaladt a közönség, feltöltődtek a sorok, és megtelt a nézőtér. Úgy gondoltam, hogy ez a buli leginkább a csajoknak lesz érdekes, tehát számítottam arra, hogy a közönség nagy része lányokból fog állni. Viszont meglepő módon abszolút vegyes társaság gyűlt össze, fiúk-lányok, fiatalok és idősebbek egyaránt.

bj

20 óra után pár perccel végül színre léptek azok, akikre vártunk: Gas Lipstick, Burton, Migé, Linde és Ville. Rendes sikoltozás fogadta a zenekart – ahogy az a nagykönyvben meg van írva – de ők nem teketóriáztak sokat, rutinosan és hatalmas mosollyal az arcukon azonnal belekezdtek a „Buried alive by love” című nótába.

Nagyításért kattints a képre!

Összesen 18 számot adtak elő a koncert folyamán, az egészen régiektől („Wicked game”, „Your sweet 666”) a legújabbakig („All lips go blue”, „Tears on tape”), ezzel sikerült minden igényt kielégíteniük: az ősrajongók és az újoncok is megtalálhatták azokat a dalokat amiket ők kedvelnek.

ggt

A harmadik szám („Right here in my arms”) előtt ugyan fellépett egy kis technikai gikszer Linde gitárja körül, de viszonylag hamar úrrá lettek a problémán, de addig is, míg kénytelenek voltak szünetet tartani, Ville folyamatos szövegeléssel fenntartotta a nézők érdeklődését, élő adásban közvetítette a hiba megoldását. Közben komótosan rágyújtott, majd lazán húzott egyet-egyet a söréből.

A pár percnyi kényszerpihenő után aztán újult erővel csaptak a húrok közé, és fergeteges hangulatú koncertet nyomtak le, tele különleges gitárszólókkal, sok-sok mosollyal, és együtt énekléssel. A magyar rajongóknak ezúton is respect, nem igazán láttam olyan arcokat akik ne tudták volna a szövegeket.

Az utolsó szám a „Funeral of hearts” volt, ez különleges színpadképet kapott. A szám hangulatához híven az ezernyi pontszerű fényforrás miatt olyan érzete volt az embernek, mintha a hó szállingózna. A hosszú befejezés után azonban a közönség nem tágított: folyamatos tapsolással visszakönyörögték a színpadra a bandát, akik ezt még három plusz számmal hálálták meg („Into the night”, It’s all tears” és „When love and death embrace”). Ám ezzel még mindig nem volt vége. Hosszú felvezetés után egy egészen különleges verziót hallhattunk a „Sleepwalking past hope”-ból. Végül a koncertet a Tears on tape lemez legutolsó száma a „Kiss the void” hangjai zárták le.

uu

Összességében ez a buli a Budapest Park egyik legnagyobb dobása volt – örök hála ezért nekik – hogy 12 év után Magyarországra hozták a HIM-et, azt a zenekart, akik több mint 20 éves fennállással már bizonyították helyüket a zeneiparban. A szervezés és az összes koncerttel járó feladat megoldása abszolút profi volt, ezért pedig szintén hatalmas pacsi jár a Park összes munkatársának.

Őszintén remélem, hogy a finn-magyar barátságnak itt nem szakad vége (sőt talán „it is the beginning of a beautiful friendship”), és nem kell újabb 12 évet várni a következő koncertre.

tw.pnguu

Timi nem volt rest, és készített nekünk egy szuper fotó sorozatot, amit most megosztunk Veletek is. Kattintsatok ide!

KÉPGALÉRIA

Előadott dalok:

  1. Buried alive by love
  2. Rip out the wings of a butterfly
  3. Right here in my arms
  4. Kiss of dawn
  5. All lips go blue
  6. Join me in death
  7. Your sweet 666
  8. Passion’s killing floor
  9. Soul on fire
  10. Wicked game
  11. Tears on tape
  12. Poison girl
  13. For you
  14. Funeral of hearts

Ráadás nóták:

  1. Into the night
  2. It’s all tears
  3. When love and death embrace

A ráadás ráadása

  1. Sleepwalking past hope

Molnár Timi

 


A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek